11. rész

Sziasztok!:)
Itt is van a 11. rész!
Viszonylag elég gyorsan érkezett, a többihez képes :D
Köszönöm szépen a kommentelőknek, hogy mindig írnak egy-egy aronyasabbnál aranyosabb szövegecskét! El sem tudjátok képzelni mennyire jól tud esni az íróknak!:)
Egy kérdés vár titeket a rész végén, miután elolvastátok az új részt!
(( NE ÖLJETEK MEG))


Dóri xx



Harry kinyitotta a szemét, amint becsukódott az ajtó és érthetetlenül nézett maga elé. Végig simított kisebesedett száján és remegés járta át a testét. Fogalma se volt róla, hogy Louis bent járt nála, de még is tudta, hogy megcsókolta. Az egész jelenetet megálmodta, csak máshol. Álmában ott voltak a dombon, ahol a múltkor és együtt nézték a csillaghullást. Kirázta a hideg az egésztől, amit az undorra fogott. Próbálta álcázni az érzéseit, hiszen képtelen lett volna még bevallani magának, hogy vonzódik Tomlinsonhoz. Nem csak azért, mert Louist egy arrogáns, beképzelt, szívtelen, bunkó, kanál vízben megfojtatandó, gonosz és idegítő embernek gondolja, hanem... mert Harry heteró. Louis pedig nem egy nőstény, nagyon nem. ( Hanem egy kurva szexi farok, jó nagy kurva szexi farok.)


Eközben Louis sápadtan nézett a vele szemben álló emberre.

-Mióta vagy itt?


- Pár órája érkeztem. Nem is örülsz már nekem Lou?- hanyagul dobta le maga mellé, a táskáját és könnyes szemmel bámult a szemébe.

Karjai izmosabbak lettek, haja kicsit megnőtt, gyönyörű, kék íriszei megmaradtak, ajkai még mindig ugyanolyan teltek voltak, de Harry szája sokkal hívogatóbb volt.
Azonnal odafutott hozzá és karjaiba zárta, jó szorosan.

- Annyira hiányoztál Leonard!- suttogta fülébe.

Érdekes. Bűntudatnak jelét se lehetett látni. Harryt teljesen kiverte a fejéből és csak az előtte álló emberrel tudott foglalkozni.


- Szeretlek!- közel hajolt hozzá, majd megcsókolta a nála pár centivel magasabb fiút.


Vállára kapta a táskáját és vidáman sétálva egymás mellett megkeresték Leo szobáját, ami természetesen Louis mellett volt.
Ledobták a poggyászokat és Leo az ágyra vetette magát Louval.

- Annyira hiányoztal életem!- suttogta Leonard, majd apró csókokat nyomott a fiú arcára, szájára és végül áttért a nyakára. - Mindened annyira hiányzott!

A ruhák tíz másodpercenként kötöttek ki a földön, a szobát pedig hamarosan betöltötték a fiúk elfojtott nyögései.

***

Kifáradva, szerelmesen és kielégülten feküdtek egymás karjaiban. Leo szerelme haját simogatta és mindketten bárgyún mosolyogtak a másikra.

- Milyen volt a bázison? Meddig maradsz? Hogy-Hogy visszajöhettél?- lepte el kérdésekkel a fiút.

- Visszajöttem, mert hiányoztál. - cirógatta az arcát. - Nem tudom meddig maradok, de nem egyedül jöttem. A bázis pedig hihetetlenül szar volt nélküled. Annyira hiányzol Lou. Már attól féltem, hogy meg sem vársz. - sóhajtott, Louisnak pedig elszorult a torka.

- Persze, hogy megvárlak, ez nem kérdés!- csókolta meg.- Hogy érted, hogy nem egyedül jöttél?

- Pár nappal ezelőtt... elfogtunk egy kémet. Nem nagyon beszél, ezért ideküldték. Természetesen, én jelentkeztem az őrzésére, de Liam fogja szóra bírni. Megölni nem szeretnénk... látszik rajta, hogy nem magától lett kém, és nem szabad akaratából jött ide. Csak jó lenne mindent megtudni róla, a nevét, az okát, hogy milyen hasznos információkat hallgat el előlünk. Liam szobájába vitték, egy ketrecben. Az embereknek még mindig magas szinten van az empátiájuk itt.- sóhajtott.

- Nem akarjuk megölni? Liam fogja szóra bírni? A hadseregbe nem akarjuk beállítani?- sóhajtott.- Várj... Li szobájába vitték? Még jó, hogy ketrecben van. Gondolj bele, mi van, ha álmában megöli Paynet?- kezdte felkapni a vizet.

- A srác ártalmatlan. Flegma amikor beszél és próbál félelmetes lenni, de nem tűnik ijesztőnek. Liam szomszédos ágyát kerítették be. Úgy néz ki, mint egy kisebb cella. - magyarázta, majd közel hajolt a szerelméhez.

Gyengéden megcsókolta és nyugtatóan simogatta hasát egyre lejjebb. Mindketten bele nevettek a csókba és Louis átvéve az irányítást, elfektette őt és nyakára vetette magát. Harcok folytak az irányításért, de végül Lou megadta magát és hagyta, hogy Leonard kényeztesse. Vigyorogva haladt lefelé testén és mielőtt eltűnt volna a takaró alatt, összemosolyogtak.

***

Reggel fáradtan és szerelmesen nyitotta ki Tomlinson a szemét és édes csókkal keltette a mellette alvó Leonadrot.

- Volt már trombita? - ásított Leo, mire szerelme megrázta a fejét. - Akkor hagyj aludni!

Mindketten felnevettek és Louis felkapkodta ruháit a földről, aztánszépen az asztalra tette őket összehajtva. Kicsit idegesen zárta be a szobaajtót tudván, hogy egész éjszaka nyitva volt és bárki bejöhetett hozzájuk együttlétük közben.
A helyiség sarkába lépett, ahol egy zuhanyrózsa volt található és benedvesítette testét. Gondolataiban Harry jelent meg. Az egész csak egy fellángolás volt. Csak egy hülyeség, mert hiányzott neki Leo. Sose volt, és nem is lesz szerelmes Stylesba, hiszen a szíve örökké Leonardé. Az imént említett gyengéden átölelte őt és nyakába fúrta arcát.

- Min gondolkodsz? - vigyorogva harapott vállába.

- Értelmetlen és egyáltalán nem fontos dolgokon.- mosolyogva fordult felé, bár szívét megütötték a szavai.


A +18-as jeleneteket Leonard és Louis között nem nagyon akartam leírni. De ti döntötök:)
A LeoxLou jeleneteket is részletezzem?

10. rész

Sziasztok!:)
Elnézést a késésért, közbe jött betegség, műtét és emelett ihletem se nagyon volt, de most nagyon elkaptam a fonalat, már a 11. rész jár az eszembe. (hú, de megváltozott a blogger😯)
Köszönöm a türlemeteket!
Imádlak titeket! ♥
Dóri xx


Az esőcseppek verdesték az ablakokat, Lou léptei visszhangoztak a kihalt folyosón, amely a betegszoba felé vezetett... Harryhez.

Óvatosan próbálta kinyitni a vasajtót, hogy ne keltsen feltűnést, de még is éles, nyikorgó hangot hallatott.
Végig sétált az ágyak között, majd megállt Stylesnál, aki édesen szuszogott.
Vajon mit álmodhat?
Kiről? Louról? Róluk? Vagy arról a lányról, akinek levelet írt?
Igen, Louis erről is tudott.
Sokszor elolvasta azokat az irományokat, amiket Harry kapott, de sose lett átadva neki. Tomlinson minden levelet elrejtett előle. Minden borítékot, amit Styles küldött haza, eltette. Nem adatta fel, soha.


Eléggé gonosz és önző dolog volt tőle, de magáénak akarta ezt a hetero fiút, bár tisztában volt vele, hogy ettől a nézetei még nem változnak meg.

Végig nézett sebes, falfehér arcán, hosszú szempilláin, tökéletes szemöldökén és göndörödő fürtjein. Telt ajkaira egy pillantást se mert vetni, hiszen tudta, így képtelen lenne megölni.

Bicskáját elővéve, egy pillanatra elmerült gondolataiban, majd megrázva fejét, gyilkos tekintettel meredt a fiúra és nyakához szorította az éles tárgyat, majd elvette onnan. Pillanatokkal később, újra a nyaki ütőerének feszült a penge.
Louis Tomlinson most először hezitált, egy gyilkosság elkövetése előtt.

Meghozta a döntést, megöli a titkon szeretett fiút, hogy ne érezze magát bűnösnek, Leoval való kapcsolata miatt. Ez badarság, mert tudja, hogy az a mérhetetlen lelkiismeret furdalás, hiányérzet és bűntudat, amit akkor érezne, ha gyilkosa lenne tiltott szerelmének, megölné.

Keze, már mozdult volna a nyaka felé, mikor nyöszörögni kezdett az alvó fiú.

- Lou...- suttogta álmában Harry.

Ez az egyetlen egy szó, képes volt mindent megváltoztatni benne. Képtelen volt megtenni, képtelen volt megölni, hiszen ettől az egyszavas mondatától melegség költözött a szívébe.

Miért van rá ekkora hatással a fiú? Hiszen, semmi rendkívüli sincs benne.

Ő maga, az egész lénye a különleges.


A kést, amilyen gyorsan csak tudta, zsebre vágta és még egyszer utoljára ránézett a fiúra. Sebes ajkai szinte hívogatták az övét, mintha csak táncra kérték volna fel, amit nem fogadhatott el. Közel hajolt hozzá és lehunyta a szemét, így próbálta kontrollálni kitörni készűlő vágyait.


Harry lassú légvételei simogatták azokat a kemény ajkakat, amik lassan megérintették az ő csókolni való száját. A levegő forróvá vált és a két fiú egybe forrt, mintha egymásnak teremtették volna őket, mintha haza találtak volna... otthont leltek a másikban.


Nem tartott édes bűnük pár másodpercnél tovább, de Louist még is ellepte az önfeledt boldogság. Az előbb még meg akarta ölni, most pedig megcsalja barátját, egy alvó fiúval?

Fogalma se volt, hogy mitévő legyen. Tudta, hogy nem helyes, amit most csinált, de ugyan már... Miért neveznénk bűnnek, egy ilyen csodálatos dolgot?


Harrynek megremegett a szempillája, amitől Louis gondolkodás nélkül felpattant és halkan kiosont a szobából, de mielőtt becsukta volna az ajtót visszanézett tiltott szerelmére.
Mosolyogva indult aludni, de amint tett egy lépést, megtorpant és falfehérré változott.

- Mióta vagy itt?

9. rész

Sziasztok!
Ahogy ígértem itt az új rész!
Igyekszem még a héten hozni a következőt!
Írjatok véleményt az új részről!
Köszönöm szépen a támogatást!Szeretlek titeket, jó olvasást!


Dóri xx



„Halál, terítsd rám köntösöd, hisz fázom, gonosz szélvész s vihar dúl bennem és süvölt,
A vágy-sakálsereg az égre fölüvölt, s bús esten meztelen bőrig megázom."- József Attila

- Megmentetted.- a párkányon támaszkodva, kifelé bámult az ablakon. – Csak segítenünk kellett volna kivezetni őket, de te megmentetted Harryt.

- Tisztában vagyok vele. –sóhajtott. – Liam nem hagyhattam ott. Összeesett és nem kelt volna fel onnan segítség nélkül. – próbálta kimenteni magát a helyzetből, sikertelenül. - Te is kihoztad Niallt!

- Igen, mert kiugrott a térde és megrepedt két bordája. –kapta Louis felé, a fejét. – Nézd, engem nem érdekel, hogy bele estél a göndörbe, de van egy szerelmed egy másik táborban és, ha ez így folytatódik, ő gyengévé fog tenni téged. Leo is azzá tett téged...

- Hogy estem volna bele? – csapott az asztalra. – Az isten szerelmére Liam! Leo életem szerelme és ő is marad! Kimentettem, mert képes volt visszamenni a bajtársáért ahelyett, hogy épségben kijusson az erdőből! Nem hagyhattam ott, hiszen pontosan ezért katona egy katona! Előrébb helyezett valaki mást, a sajátmagánál. Pontosan azt tette, amit mi a csatamezőn: első a haza, utána csak mi!- kezdte elveszíteni az önkontrolt.

Belezúgott volna Harrybe? Abba a nyikhaj gyerekbe? Akin több a zsír, mint az izom? Ugyan már az egész teste csak csontból és bőrből áll. Olyan, mint egy kislány. Egy nagyon szép zöld szemű kislány.

Erre a gondolatra Louis erősen a falba ütött, majd leborított mindent az íróasztaláról, a matracot is feltépte az ágykeretből, az ablakot erősen becsapta és a képkeretet a falhoz vágta.

Liam leszorította őt és próbálta megnyugtatni, így az idegeskedése egy idő után alább hagyott. Le kell hűtenie magát valamivel, muszáj tisztán gondolkodnia, mert meg fog őrülni.
Eltolta magától barátját minden durvaság nélkül és az udvarra ment. Betekerte kezét gézzel, majd ütni kezdte a nedves zsákot. Perceken belül az eső eláztatta testét és patakokban folyt róla a víz.
Nem érdekelte, ha megbetegszik, ha megrovás kap ezért.
Nem érdekelte őt semmi.

Gondolatai Leo körül cikáztak. Annyira szerelmes akart belé lenni, mint régen. Annyira ölelni és csókolni akarta, mint régen. Annyira magáénak akarta, mint régen. Annyira szerelmes akart lenni, annyira szeretni akarta, annyira ragaszkodni akart hozzá, annyira... annyira akarta, hogy még mindig ő legyen ott a szívében, a gondolataiban és helyette ne ő... ne Harry Styles legyen.
Annyira tehetetlen, pofátlanul és reménytelenül vonzódott, ehhez az alig 18 éves fiúhoz, mint még soha senki és annyira utálni akarta őt, mint még soha senkit sem utáltak ennyire.
Ő csak elakarta felejteni, ő csak azt akarta, hogy eltűnjön az életéből.



- Miért nem hagytam őt meghalni? Miért nem hagytam ott az erdőben?- magából kikelve ordibált és hazudnék, ha azt mondanám... arcát csak az eső nedvesítette be.

Folyamatosan Leo nevét hajtogatta, de legbelül már az első naptól kezdve tudta, az első pillanattól, az első szemkontaktus létrejöttétől, hogy belé szeretett. Abba a zöld szemű, rövid, göndör hajú, magas fiúcskába, aki alig volt 60 kiló.

Erre akkor jött rá, amikor Harry leült mellé a dombon és csöndben nézték a csillagokat.
Nem beszéltek, egy szót sem váltottak egymással, de a testük, a lelkük folyamatosan kontaktba voltak egymással.

Louis pontosan tudta, hogy ezt nem szabad. Tisztában volt vele, hogy neki egy Leoja van, akit tiszta szívéből szeret...-ett. Múlt idő.
Sírva csúszott le a felmentén és erősen túrt hajába, hátha a fájdalom, majd könnyít rajta.

-Én annyira sajnálom Leo.- suttogta. – De ígérem, soha többé nem beszélek vele önszántamból, kerülni fogom és elfelejtem őt! Nekem csak te kellesz Leo. Nem akarom őt, én téged akarlak! Ígérem, visszakapod a helyed a szívemben. Szeretlek Leonard!- magából kikelve ordította az utolsó mondatot és kezeit a betonföldhöz vágta, majd vérben forgó szemeit lehunyta.

Lassan és nyugodtan vette a levegőt, keskeny orrnyerge lassan kitágult, arcán vérfagyasztó mosoly ült ki, majd egy hangos nevetésbe tört ki. Zsebéből előhúzta apjától kapott bicskáját, és kinyitotta. Ujjából kiserkent a vér, miután végig húzta gyengén, a penge élén.

-Megöllek Harry Styles!

„Beteg a szívem, beteg a lelkem, nincs nyugalmam, hitem, nem érez a szívem. Hazug a mosoly az ajkamon, nem őszinte egy kacagásom, feledni tudnék, s nem tudok... beteg vagyok, nagyon beteg, talán a szívem fáj, talán a szívem halt meg."- Ady Endre

8. rész

Sziasztok!
Fontos dolgot szeretnék közölni veletek...

Tegnap előtt egy nagyon jó barátom autóbalesetben elhunyt, ezért nem tudom megmondani, hogy mikor lesz új rész és remélem nem fogtok haragudni rám, ha időt kérek.
Fel kell dolgoznom ezt a szörnyű hírt és ehhez idő kell.
Köszönöm, hogy megértitek!

Jó olvasást!




Harry folyamatosan Louis-n gondolkodott és agya a pár nappal ezelőtti este körül forgott.

Vajon miért volt vele olyan kedves Lou?
Miért gondolkodik még most is ezen?
Miért érzett melegséget szívében, amikor meglátta őt mosolyogni?
Utálni akarta... utálni, mindenegyes porcikájáért és legfőképpen azért, mert félt érezni iránta bármit is. Elvégre Harry nem volt meleg. Sose nézett idáig egyszer sem más férfira másképp, csak is rá, a parancsnokára. Félt bele gondolni is, hogy mit tenne vele Tomlinson, ha megtudná, kedveli őt.
Egyáltalan biztos, hogy így van?
Mi van, ha csak a férfiakkal bezárt helyiség teszi?
Hiszen otthon várja őt csodálatos arája, Rose.
Szíve összeszorult, ahogy visszagondolt a gyönyörű, fiatal lányra, akit tiszta szívből szeretett és hiányzott neki.

Egyetlen egy levelet sem kapott még tőle, amióta itt tartózkodik, ami szomorúsággal töltötte el.
Talán nehezen jutnak el idáig a levelek, nem?
Biztos minden nap írt neki egyet és alig várja, hogy válaszoljon rájuk Harry.
Talán írnia kéne neki, hogy tudja még mindig őt szereti és, hogy mennyire hiányzik neki.
Leült az ágyára és körül nézett, hátha figyeli valaki.
Miután már biztonságban érezte magát, gyorsan kitépett egy lapot a naplójából és visszacsúsztatta a párnàja alá, majd írni kezdett.



"Kedves Rose,
Már magam sem tudom, hogy mióta vagyok itt, de veled szeretnék lenni.
Minden egyes nap, úgy hajtom pàrnára fejem, hogy rád godolok és a csodás ajkaidra, amik mindig megbabonáztak és megbabonáznak a mai napig.
Alig várom, hogy tűz szünetkor veled lehessek és drága gyermekünk megfoganjon.
Miattatok is csinálom, nem csak azért mert muszáj.
Rose... Remélem vársz rám és nem fordítasz hátat földöntúli szerelmünknek...
Nem tudom, hogy írtál már nekem levelet vagy sem, mert idáig egyet sem kaptam, de remélem minden nap gondolsz rám, ahogy én rád.
Holnap egy igazán kemény nap vár rám.
Sajnos erről nem mondhatok többet.
Arról sem, hogy hogyan bánnak velem.
Gyakran gondolok öled melegére és bársonyos bőrödre, ami forrón izzott ajkam alatt.
Ígérem, találkozunk még és nem hagylak egyedül.
Nagyon szeretlek!
Csók,
Harry E. Styles"

Összehajtva a lapot, borítékba tette és lement a levéltárba, majd a feladó levelek közé tette.

Október 27. (Másnap)

A szürke füst, beborított az erdőt, amely fái most jajveszékelve kiáltoztak, égő törzsük miatt. Az eső kivételesen nem esett és a nap sem kelt még fel. Az egyetlen fény a lombok között a tűz volt. Harry a szája elé szorított egy kendőt miközben, próbált kimenekülni a lángok közül, de nem látta a kiutat sehol. Óvatos léptekkel haladt előre, nehogy egy óvatlan mozdulatnál életét veszítse.
Halálfélelme volt.

Louis gyűlölte az ilyen kiképzéseket, mert a nap végére kevesebb katonával térnek vissza a bázisra. Sajnos muszáj volt kiadnia ezt a parancsot, hiszen ki kellett iktatni a gyengéket.
Liammel képtelenek voltak nyugodtan ülni a többi szakaszparancsnok mellett, miközben az újoncok, az erdőben küzdöttek életükért.
Felvették arcukra a maszkot és társaik után mentek, a fekete füstbe.

Eközben Harry a szén-monxidtól fuldokolva, rohant előre és az adrenalin csak egyre jobban nőtt benne, ahogy a félelem is. Nem éppen egy férfias nyögés hagyta el a száját, amikor pontosan elé esett egy égő faág, de nem esett semmi baja. Gyorsan kikerülve az akadályt futott tovább, amikor meghallotta egy társa kiáltását. A hang irányába nézett, majd a szabad ösvényre, ami az erdőből vezetett kifelé.

Sóhajtott egyet és a társa irányába szaladt.

- Kiabálj még egyszer!- ordította.

Sokáig nem kapott választ, de hirtelen újra felnyögött bajtársa és azonnal szaladni kezdett felé.
Rögtön elsápadt, amikor meglátta, hogy Niall fekszik a súlyos faágak alatt. Letérdelt egyetlen barátja mellé és könnyezve próbálta lehúzni róla az ágakat.

- Kiviszlek innen barátom, ígérem!- erölködött Harry.
- Mentsd magad Harry!- hangja elhalkult.- Legalább te éld túl.- hangja egyre gyengébb volt.
- Ne beszélj hülyeségeket, veled fogok kimenni és nehogy búcsúzkodni kezdj, mert én foglak mindjárt megölni.- sikeresen leszedte róla az egyik ágat, ami a mellkasát nyomta.

Elképesztően örült, hogy annyit edzett mostanában és, hogy a karjai is így megerősödtek.

Egyre jobban fájt a feje és szédülni is elkezdett már, amikor az utolsó faágat szedte le, barátja lábáról. Pár percbe telt, de sikeresen kiszabadította és hátára kapva Niallt szaladt az ösvényen.

- Köszönöm Harry! - nyöszörögte elhaló hangon a szöszi.
- Nehogy meghalj itt nekem! Nem most jött el az ideje!- próbálta a lelket tartani társában.

Eközben Louis és Liam az erdőben rohangáltak összevissza, a katonáknak segítve. Voltak páran, akik túlélték, de mindegyik szerzett pár sérülést. Ha Payne jól számolt már csak huszonhárman vannak az erdőben rajtuk kivül.
Lou viszont nem látta köztük Harryt, ami nagyon aggasztotta. Máskor inkább dühítette, hogy a fiatal fiún kattog az agya, de jelen pillanatban rémülettel töltötte el.
Valaki leadott egy jelzőlövést, hogy kijutott, majd kicsivel később megszólalt egymás után 6 pisztoly hangja.
Liamék kicsit megkönnyebültek, de így is tudták, hogy valószínüleg meghal valaki vagy valakik ebben a kiképzésben.

Pár percel később nehéz, gyors léptekre lettek figyelmesek, majd meglátták, ahogy az egyik katona a hátán viszi, bajba jutott társát.
Louis rögtön felismerte a magas, cingár alakját Harrynek, ami most élettelenül rogyott össze a szeme előtt.
Azonnal futni kezdett feléjük Liammel a nyomában és letérdeltek hozzájuk.

- Payne, te vidd ki Niallt! Utánatok megyünk Stylesszal!- adta ki a parancsot, amit társa azonnal teljesített.

Louis ölbe kapta a fiatal fiút, aki nyöszörgött egyet.

- próbálj meg felállni, Hazza... ígérem kiviszlek innen!
- Engedélyt kérek a megszólalásra.- suttogta Harry
- Az engedélyt megadom katona.- szomorúan elmosolyodott.

- Köszönöm, uram!- suttogta és lehunyta a szemét.

Lou megrökönyödve próbálta rázogatni az ölében fekvő fiút, de mindhiába.

- Engedélyt adtam arra, hogy megszólalj, de arra nem, hogy itt hagyj!- megremegett a hangja.

A parancsnok hirtelen észbe kapott és nehezen, de felemelte az elájult fiút és karjaiban kivitte az erdőből őt.

7. rész

Sziasztok!:)
Íme az új rész, ami személy szerint az egyik kedvencemmé vált!
De kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is!
Kérlek titeket, hogy szóljatok hozzá, iratkozzatok fel és pipáljatok, hogyha tetszett!
Jó olvasást!:)

Dóri xx

 A tavaszi szél erőtlenül söpört végig a nyiladozó virágokkal teli réten. A madarak lágy hangon csicseregve, töltötték be a teret. Mosolyogva sétáltam szerelmem felé, aki a mező másik felén volt. Lassú lépteink alatt, halkan ropogott a fű és szemeink megszakíthatatlanul bámultak egymáséba.
Szívem hevesen kezdett verni, amint mosolyra húzta száját és szorosan magához ölelt.
Azonnal karjaimba zártam és nyakhajlatába fúrva fejem, belélegeztem mámorító illatát, amit oly’ rég éreztem már.
Nem szóltunk semmit, csak hallgattuk egymás lélegzetvételét. Végre újra, otthonra leltem karjaiban, amik most derekamat ölelték körbe.
Beletúrtam selymes, szőke hajába, majd eltoltam pár centire magamtól, hogy gyönyörű kék szemeibe tudjak nézni.

-Hiányoztál Leo! – cirógattam meg kedvesen arcát.

- Te is nekem Lou!

Hiába állt négy szóból hosszú idők óta, az első felém irányuló mondata, hiszen újra olyan szerelmes lettem tőlük, mint régen.

Telt ajkait lassan és gyengéden hintettek csókot a számra, majd újra és újra megismételte, amíg el nem nevettem magam.

Leültünk a fűbe, majd elfektettem és mellkasára hajtottam fejem. Nem tudtam betelni mámorító illatával, ami örökre az orromba szökött. Apró köröket rajzolgattam felsőtestére, mert tudtam, hogy szereti ezt.
Minden annyira gyönyörű és hihetetlen volt, mintha csak egy álomba lettem volna.

Mosolyogva néztem fel szerelmemre, majd ajkaira hajolva, megcsókoltam. Rögtön viszonozta és selymes, egymásba szeretett nyelveink simogatták a másikat, majd vad csatába kezdtek. Csípőjére húzott és fenekembe markolt, amit már régen is imádott.
Lassan elhúzódtam, majd lesokkolva figyeltem az alattam lévő fiút.

-Harry?

Louis hirtelen kinyitotta szemeit és próbálta helyreállítani szapora légvételét. Megtörölve izzadt homlokát, hajtotta vissza fejét a párnára és a repedezett falat kezdte el bámulni.

-Csak álmodtam.

Szorosan magához ölelve egy párnát, gondolt vissza Leo ölelő karjaira és szerelmes szavaira. Egyszerre kerítette hatalmába a boldogság és a hiányérzet.
Minden annyira élethű volt. Ő, ahogy ott állt előtte, ahogy mosolygott, átölelte, megpuszilta a száját és végül az a csók.

Jól tudta Lou, hogy azt nem Leotól, hanem Harrytől kapta. Hiszen egyáltalán nem hasonlított szerelme ajkaira. Az egész annyira más volt és magával ragadó.
Louis megijedt a benne felmerülő érzések miatt, hiszen az a csók megmozgatott benne valamit, amit nem lett volna szabad más férfinak kiváltania belőle.

Élesen kifújta a levegőt és elővéve zseblámpáját, kiment a bázis udvarára. Egy ideig körbe-körbe sétálgatott, majd miután meggyőződött róla, hogy senki sem követte, lekapcsolta lámpáját és megkereste a kerítésen lévő óriási, de még is jól elrejtett lyukat, amin kimászott és leült szeretett búvóhelyére. Pár percre volt csak a főhadiszállástól, egy kietlen dombon.

Leült és a csillagokat kémlelve merengett az álmán, ami annyira felkavarta őt. Maga se értette, hogy miért álmodott Harryvel és az ő, megrészegítő csókjával. Hirtelen megrázta a fejét, hátha így elűzheti a vele kapcsolatos gondolatait, de mind hiába.

Gyűlölte, de még is vonzotta valami hozzá, valami… amit nem tudott megmagyarázni, ez miatt még nagyobb lett az unszimpátiája vele szemben.
Halk neszt hallott, de azonnal odakapta a fejét és felpattant, majd zsebéből előkapta pisztolyát és a sötétben megbúvó ismeretlen emberre szegezte.

-Ki van ott? Mutasd magad!- szólt erélyes, megfélemlítő hangján.

- Csak én.

Feltett kezekkel lépett ki a sötétből Harry és Loura emelte zöld szemeit. Sóhajtva eltette a fegyvert, miközben arra várt, hogy közelebb jöjjön.

-Mit keres itt katona?- vetette elé a kérdést. – Engedély nélkül nem szabad elhagyni a bázist!

- Uram, önnek talán van engedélye?- pimaszkodott újra, de hangja kicsit megtört, mintha nyomná valami a lelkét.

- Igen van, még pedig saját magamtól. – húztam fel a szemöldököm.

Sóhajtott egyet és a bázis irányába tekintett, majd újra Loura nézett, pontosabban a szemébe bámult. Tomlinsonnak a homlokom ráncba szaladt és értetlenül nézett rá.

-Szóval újabb büntetést kapok, mert újra szabályt szegtem?- olyan erőtlen volt a hangja és elveszett.

-Nem, ha elmondod, hogy miért vagy szomorú. - fel sem tűnt, hogy letegezte.

Harry meglepődve bámult rá, mintha nem értette volna jól a kérdést. Fogalma se volt róla, hogy miért volt, most kedves vele a parancsnok.

-Magánügy.

Louisnak rá kellett jönnie, hogy igaza van. Hiszen mi köze van hozzá? Miért mondaná el pont neki? Csak a parancsnoka, aki ráadásul gyakran bántalmazza.
Harry észrevette, hogy ez rosszul esett Lounak és talán egy kis bűntudatot is látott szemeiben.

-Te miért vagy itt?- kérdezte, szinte suttogva.

- Magánügy.

Bár eléggé gyerekes választ adott Louis, most nem foglalkozott vele. Inkább leült a földre és újra a csillagokat bámulta. Talán Leo is a csillagokat bámulja, pont úgy, mint ő.

-Gondolkodni jöttem ide. – adta meg magát végül Lou.

Harry bólintott egyet, majd megindult a bázis felé, de pár lépés után megtorpant.

-Leülhetek?- fordult parancsnoka felé.

Ő pedig csak bólintott, bár Harry nem látta, de mosolygott is közben.

6. rész

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy több, mint 2 hetet késett az új rész, de nyaralok az unokahúgommal, de jövőhéten már újra itthon leszek és megpróbálom heti rendszerességgel hozni a részeket.
Nagyon örülök, hogy gyarapodott a feliratkozók száma (28) és az oldal megjelenítés száma is lassan eléri a +3000 látogatót. Köszönöm az előző részhez érkezett 11 pipát és a 2 hozzászólást.
Ha tetszett ez a rész akkor, iratkozzatok fel, pipáljatok és szóljatok hozzá.
Jó olvasást kívánok!

Dóri xx

-Miért nem pihensz katona?- állt a zsák mögé, hogy ne lengjen ki rámért ütések miatt.

Harry nem válaszolt, rá se nézett csak püfölte tovább és próbált nagyobb erőt kifejteni, ami fizikailag lehetetlen volt már.
Az ifjú katona nem értette, hogy miért váltott kedvesebb hangnemre a célpontja mögött álló felettese. Az is összezavarta, amit a mellkasában érzett. Most a gyűlölet mellé társult valami, ami megmelengette a szívét. Talán a kedves, lágy hangja, amivel hozzászólt? Hiszen olyan rég kapott kedves szavakat bárkitől is. Utoljára a családjától, akikre fájó búcsút kellett vennie, hiszen lehet, hogy soha többé nem látja őket, még ha a katonai helyzetük jobb, mint bárki másé.

- Engedélyt kérek a megszólaláshoz katona! Nyugodtan válaszolhat. - ez az idegesítő magázódás, mintha olyan sok évvel lenne nála idősebb.

Harry továbbra sem válaszolt, ami eléggé feldühítette a parancsnokot. Az ifjú ezt észrevette és lassan abba hagyta az ütlegelést.

- Nem akarok pihenni.

Csak ennyit mondott és már ment is át a kiképzőpálya másik felére. Látszólagosan nem akart vele társalogni.
Kicsit ügyetlenül ugrotta át az akadályokat vékony lábaival, bár a teste sem volt sokkal vastagabb.

Louis a szemét forgatva odasétált hozzá könnyű léptekkel és figyelni kezdte az akadálypályán ügyetlenkedő fiút.

- Amikor ugrasz, akkor a lábaidra helyezd a súlyt, ne testből ugorj. – próbált tanácsokat adni.

Harrynek nem tetszett, hogy Louis affektáló hangját hallja, de eleget tett kérésének és bekellett vallania... igaza volt a fiúnak. Könnyedén átugrotta az akadályokat.
Következett a szögesdrót alatti kúszás, ami elég lassan ment Stylesnak.
Louis lefeküdt mellé és megmutatta neki, hogy a lábaival segítsen rá a kúszásban, ne csak kézzel mozogjon.
Kezdte már idegesíteni egy kicsit a fiatalabb fiút, hogy mindenben bele köt, de végül is csak segíteni akart nem?

- Miért segítesz nekem?- leült inkább a földre.

Louis próbálta visszafogni magát, hogy ne szóljon be neki, mert letegezte őt. Szerette, ha a katonák megadják neki a tiszteletet.

Igazából ő sem tudta megmagyarázni miért, de próbált jobb viszonyba kerülni a fiúval. Talán a vezérezredes váratlan látogatása és a fenyítő szavai miatt? Ezt csak ő tudhatta.

Louis leült mellé és arcát figyelte. Szépen gyógyultak a fiú sebei, de azért láthatóak voltak még.
Magában kicsit elmosolyodott az ügyes bal- és jobb horgai által okozott sebeken. Eléggé szép ütések voltak azt meg kell hagyni.
Harry eközben várta a választ, de a hosszú csend után már nem volt benne biztos, hogy a fiú meghallotta. Viszont egyre jobban frusztrálta, hogy Louis feltűnően bámulja. Kicsit kezdte zavarban érezni magát és inkább elfordította a fejét.

- Nem voltam valami kedves veled. Pedig segítenem kellett volna neked, hogy utolérd a többi katonát, ahogy más újoncok is tették. – végre választ kapott a kérdésére.

- Remélem nem várod el, hogy megköszönjem. – mondta Harry. – Elrendezted az arcom elég rendesen a semmiért igazából.

Louisnak leesett, hogy az ifjú még mindig haragszik rá… jogosan. Felkapta a vizet Harry flegma viselkedése miatt és szájával megint előbb cselekedett, mint gondolkodott volna.

- Kapd be a faszomat Styles. Normálisan beszéltem most veled, akkor meg minek hisztizel? Olyan vagy, mint egy lány. Folyton csak nyavalyogsz. – fakadt ki belőle.

- Dehogy kapom be. – ugrott fel a helyéről. – Nem vagyok buzi, se kislány.

A „buzi” szó hallatán Louis és felpattant és farkas szemet nézett Harryvel. Nagyon rossz ötlet volt kiejteni ilyet a száján, de már nem vonhatta vissza. Tomlinson rálökött egy erőset, majd a falhoz nyomta.

- Na, mi van buzikám magadra vetted?- vigyorgott és próbálta eltolni magától Lout. - Talán van még hely az arcomon, ami érintetlen. Oda üss, kérlek!- hangja egyre gúnyosabb volt.

- Nem vagyok buzi. Soha többé ne használja ezt a szót! Erkölcstelen és undorító. – visszatért a magázódáshoz.

Louis kivételesen nem ütötte meg a rajta gúnyolódó fiút, sőt ami még inkább meglepő dolog, hogy fogta magát és csak simán a szobája felé sétált.

- Pont te beszélsz itt erkölcsökről?- kiáltott utána Harry.

Nem foglalkozott vele.
Alig várta, hogy magára zárhassa az ajtót és őrjöngjön, de útközben összefutott Liammel. Próbált csak simán elhaladni mellette, de megállította és próbálta szóra bírni.
Payne látta rajta, hogy nagyon maga alatt van, ami nem vall Louisra. Berángatta őt a szobájába és leültette az ágyra.

Liam szobája otthonosabb volt, mint bármelyik másik. Mindig takarított és rendben tartotta a dolgait, még családi képek is lógtak a falon. Mindenen látszott, hogy jó családban nőtt fel.



- Megint a Styles kölyök csinált valamit igaz?- sóhajtott és leült vele szemben egy székre. - Lou ugye nem bántottad?

- Nem bántottam, de azt kellett volna!- hangja sértett és bánatos volt. – Lebuzizott Liam. - sóhajtott.

Payne elsápadva nézett a fiúra és sajnálta őt. Sajnálta, mert tudta jól, hogy Louis ilyen téren nagyon érzékeny. Átült társa mellé és vigasztalóan átölelte. Ez a jelenet nagyon édes… lett volna, ha nem két katona csinálta volna ezt.
Mindkettőjüknek furcsa volt ez az elérzékenyült pillanat, mert amióta itt vannak és Leo elment, nem kaptak semmilyen szeretetet senkitől.

- Lementem hozzá, hogy segítsek neki edzeni, megmutattam mit, és hogy csináljon, aztán megkérdezte, hogy miért segítek neki. Bocsánatot kértem tőle, elmondtam neki, hogy innentől kezdve úgy viselkedek vele, mint a többi újonccal. – sóhajtottam. – Aztán elkezdett flegmázni, mondtam neki, hogy kapja be a farkam, amiért nem tud normálisan hozzám szólni és itt kezdődött a buzizás…

Lehajtotta a fejét és a földet kémlelve próbálta túl tenni magát ezen az egészen, de nem ment.
Liam idegesen sóhajtott egyet és ő is nagyon megharagudott a fiúra. Tudta jól, hogy a köztük lévő feszültséget csak is ők ketten tudják megszüntetni, de mindketten nagyon makacsok.
Ha az egyik bocsánatot kér, a másik tuti bunkó lesz.
Nem igaz, hogy két felnőtt… vagyis az egyik hamarosan felnőtt férfi nem tudja megoldani és elásni a csatabárdot. Olyanok voltak, mint a gyerekek, akik nem tudják megoldani egymás közt a vitát, így a szüleik avatkoznak bele és ennél a szituációnál Payne lesz az apa.
Remélem, ha háborúra kerül a sor, akkor nem az érzéseiket helyezik előre, hanem a hazájukat.
Láttam Loun, hogy más is nyomassza ezen kívül.


- Szerinted… sejti azt, hogy meleg vagy?- sóhajtott Liam.

5.rész

Sziasztok!
Tudom egy hetet elcsúsztam, de váratlanul közbe jött egy "nyaralás". Nem szeretném ezt kifejteni...
Remélem nektek jól telik a nyár és nem haragszotok rám.
Próbálom pontosan hozni a részeket, de nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmas nyaram lesz.
Iratkozzatok fel és szóljatok hozzá, ha tetszett:)
Jó olvasást kívánok!:)

Dóri xx

„A levelet összehajtva a borítékba zárta és lemásolta a címet, amit kapott kopertán talált.
Levitte a levelek közé és gondosan elrejtette a lapok alá. Mosolyogva tért vissza a szobájába, de ami ott várta… teljesen letaglózta.”


Hirtelen haptákba vágta magát és tisztelegni kezdett az előtte álló ember előtt. Az őszes hajú férfi viszonozta Louis köszöntését, majd kimért léptekkel elé állt.

- Az imént értesültem, hogy súlyosan megvert egy itteni katonát és megalázta a társai előtt. Az illető neve Harry Styles. Az apja halála óta már rég nem használjuk az erőszakos fenyítő módszereket! – hangja kemény és barátságtalan volt.

- Uram én…- kezdte volna kimenteni magát a helyzetből, de meg kellett állnia.

- Nem adtam engedélyt a megszólalásra katona!- üvöltött, majd körbe sétálta a szobát és barátságosabb hangon szólalt meg. – Nézd Louis, te vagy az egyik legjobb köztünk, de nem a legjobb! Kedvellek, kérlek ne rontsd el az ilyen viselkedéseddel ezt. – ismételten a szemébe nézett, majd halk és vérfagyasztó hangon beszélt a fiúhoz ezután. – Mert egy szavamba kerül és visszakerülsz a többi puhány közé és súrolhatod a házam padlóját reggeltől estig. – félelmet keresett Tomlinson szemeiben, de nem talált semmit. Tekintete érzelmetlen volt. – Értve vagyok?

- Engedélyt kérek a megszólalásra, Uram!- hangja halk volt. Nagyon halk…

- Az engedélyt elutasítom. A viszont nem látásra, mert remélem ez többet nem fordul elő!- fegyelmezett, markáns lépteivel kilépett a szobából, ezzel magára hagyva Louist.

Kezeivel megtámaszkodott az íróasztalán és mély levegőket vett. Nem mutatta ki, de félt. Hiszen maga a vezérezredes jött el hozzá, hogy figyelmeztesse.
Tarkójára hidegvizet folyatott és próbált lenyugodni egy kicsit, hogy legalább a légzése visszaálljon.
Egyedül egy dolgon járt az agya folyamatosan: Besúgó van köztük. Hiszen honnan tudhatta volna Hugo, hogy bántalmazta Harryt? Senki se mer ellene fordulni, vagyis ebben már nem volt olyan biztos. Mi van, ha az a Styles gyerek köpött? Vagy az új barátja Niall? Mármint az egyetlen „barátja”. Nem a szöszi biztos, hogy nem… túlságosan is fél tőle.

Nem is értem, hogy lehet katona az ilyen, de az elmúlt hónapokban minden egészséges embert behívtak. – gondolta Louis

Mindenki várta, hogy vége legyen már a II. Világháborúnak. Németország, Lou nézetei szerint már hanyatlik, a japánok se támadják meg Amerikát a vereségük után. Hamarosan vége lesz az öldöklésnek és akkor boldog és nyugodt élete lehet, majd Leoval.
A családja mindig is elfogadta a másságát, mások előtt pedig titkolta.

-Remélem, majd egyszer Amerikában elfogadják a homoszexualitást.

Régen Leonarddal a terepszemlén kicsit túl mentek a kapott területeken és találtak egy szép, jól eldugott családi házat. A falra felakasztott képeken egy öreg házaspár szerelmes tekintetével találták szembe magukat. Valószínűleg már meghaltak, mert eléggé kihaltnak tűnt a hely akárhányszor elmentek oda. Azok az ágyak sokkal kényelmesebbek voltak, mint az itteniek.

- Emlékszem, úgy viselkedtünk, mintha házasok lennénk és Leo volt a „feleség”, én pedig szerető férj. – vidáman gondolt vissza a régi szép emlékekre… mintha már ezer éve lett volna, hogy utoljára látta szerelmét.

Érzései nem múltak el a fiú iránt csak kicsit halványultak talán a távolság miatt, de bízott abban, hogy amikor visszatér kedvese minden olyan lesz, mint régen.

Gondolatait megzavarták az ablaka alól jövő nyögések és hangos ütések. Oda sétált és végig nézett a magas, izzadt fiún és nem tudta levenni róla a szemét. Harry a mai nap is eljött, hogy gyenge testét erőssé tegye és bizonyítson mindenkinek, hogy igen is van helye a katonaságban.

Izmai megfeszültek a karján minden egyes mozdulat után és keze megremegett a becsapódásnál. Szürke atlétája és haja úszott az izzadságban, de még így is rendkívül vonzotta magához Louist, aki bűnösnek érezte magát a gondolatai miatt. Lelkiismeret furdalása lett, mikor Leonardra gondolt és közben Harryt figyelte. Leonak soha sem voltak ennyire igézően zöld szemei vagy olyan telt ajkai, esetleg… az egész. Lou lassan kezdte jobbnak találni az újoncot, mint szíve választottját. Nem akart ezzel foglalkozni, el akarta űzni a fejéből ezeket a gondolatokat, ő csak Leonardra akart gondolni, aki vár rá és egy nap újra találkozni fognak! Csak azért támadnak piszkos ötletei Harryvel szemben, mert már régen volt férfival. Hiszen utálta őt.
Utálta Harry Edward Stylest és legszívesebben már megásatta volna vele a sírját, de nem tehette.

A csapzott fiú érezte, hogy ismételten őt bámulja az ezredes, de nem nézett fel rá. Tudta, ha megteszi, akkor találkozik a tekintete Louis zord tekintetével. Harry kicsit tartott tőle, de nem ez volt az első ok, amiért nem akarta rajta kapni a kukkoláson.
Őszintén szólva szerette, ha Lou foglalkozik vele. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de jól esett neki. Persze, ezt nem a bántalmazásokra értette. Sokkal jobban fájt a lelkének, mint a testének, mert sosem tudta elviselni, ha valaki utálta őt. Ráadásul az okát sem értette nála, elvégre a sorakozóról többet nem késett el, próbálta legjobb tudása szerint csinálni a gyakorlatokat, de az ezredes unszimpátiája továbbra sem enyhült.

Gondolkozott már azon, hogy egyszerűen csak elé áll és kerekperec megkérdezi tőle, hogy még is mi a baja vele.
De nem tehette… Louis rangja kizárta az efféle lehetőségeket.
Semmi ötlete nem volt már, így azt sem tudta, hogy miként szüntesse meg az utálatát vele szemben.

Percekkel később léptek hangos zajára lett figyelmes, de nem fordult meg. Talán érezte, hogy ő az és ezért nem tette, vagy csak nem érdekelte már senki sem.