6. rész

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy több, mint 2 hetet késett az új rész, de nyaralok az unokahúgommal, de jövőhéten már újra itthon leszek és megpróbálom heti rendszerességgel hozni a részeket.
Nagyon örülök, hogy gyarapodott a feliratkozók száma (28) és az oldal megjelenítés száma is lassan eléri a +3000 látogatót. Köszönöm az előző részhez érkezett 11 pipát és a 2 hozzászólást.
Ha tetszett ez a rész akkor, iratkozzatok fel, pipáljatok és szóljatok hozzá.
Jó olvasást kívánok!

Dóri xx

-Miért nem pihensz katona?- állt a zsák mögé, hogy ne lengjen ki rámért ütések miatt.

Harry nem válaszolt, rá se nézett csak püfölte tovább és próbált nagyobb erőt kifejteni, ami fizikailag lehetetlen volt már.
Az ifjú katona nem értette, hogy miért váltott kedvesebb hangnemre a célpontja mögött álló felettese. Az is összezavarta, amit a mellkasában érzett. Most a gyűlölet mellé társult valami, ami megmelengette a szívét. Talán a kedves, lágy hangja, amivel hozzászólt? Hiszen olyan rég kapott kedves szavakat bárkitől is. Utoljára a családjától, akikre fájó búcsút kellett vennie, hiszen lehet, hogy soha többé nem látja őket, még ha a katonai helyzetük jobb, mint bárki másé.

- Engedélyt kérek a megszólaláshoz katona! Nyugodtan válaszolhat. - ez az idegesítő magázódás, mintha olyan sok évvel lenne nála idősebb.

Harry továbbra sem válaszolt, ami eléggé feldühítette a parancsnokot. Az ifjú ezt észrevette és lassan abba hagyta az ütlegelést.

- Nem akarok pihenni.

Csak ennyit mondott és már ment is át a kiképzőpálya másik felére. Látszólagosan nem akart vele társalogni.
Kicsit ügyetlenül ugrotta át az akadályokat vékony lábaival, bár a teste sem volt sokkal vastagabb.

Louis a szemét forgatva odasétált hozzá könnyű léptekkel és figyelni kezdte az akadálypályán ügyetlenkedő fiút.

- Amikor ugrasz, akkor a lábaidra helyezd a súlyt, ne testből ugorj. – próbált tanácsokat adni.

Harrynek nem tetszett, hogy Louis affektáló hangját hallja, de eleget tett kérésének és bekellett vallania... igaza volt a fiúnak. Könnyedén átugrotta az akadályokat.
Következett a szögesdrót alatti kúszás, ami elég lassan ment Stylesnak.
Louis lefeküdt mellé és megmutatta neki, hogy a lábaival segítsen rá a kúszásban, ne csak kézzel mozogjon.
Kezdte már idegesíteni egy kicsit a fiatalabb fiút, hogy mindenben bele köt, de végül is csak segíteni akart nem?

- Miért segítesz nekem?- leült inkább a földre.

Louis próbálta visszafogni magát, hogy ne szóljon be neki, mert letegezte őt. Szerette, ha a katonák megadják neki a tiszteletet.

Igazából ő sem tudta megmagyarázni miért, de próbált jobb viszonyba kerülni a fiúval. Talán a vezérezredes váratlan látogatása és a fenyítő szavai miatt? Ezt csak ő tudhatta.

Louis leült mellé és arcát figyelte. Szépen gyógyultak a fiú sebei, de azért láthatóak voltak még.
Magában kicsit elmosolyodott az ügyes bal- és jobb horgai által okozott sebeken. Eléggé szép ütések voltak azt meg kell hagyni.
Harry eközben várta a választ, de a hosszú csend után már nem volt benne biztos, hogy a fiú meghallotta. Viszont egyre jobban frusztrálta, hogy Louis feltűnően bámulja. Kicsit kezdte zavarban érezni magát és inkább elfordította a fejét.

- Nem voltam valami kedves veled. Pedig segítenem kellett volna neked, hogy utolérd a többi katonát, ahogy más újoncok is tették. – végre választ kapott a kérdésére.

- Remélem nem várod el, hogy megköszönjem. – mondta Harry. – Elrendezted az arcom elég rendesen a semmiért igazából.

Louisnak leesett, hogy az ifjú még mindig haragszik rá… jogosan. Felkapta a vizet Harry flegma viselkedése miatt és szájával megint előbb cselekedett, mint gondolkodott volna.

- Kapd be a faszomat Styles. Normálisan beszéltem most veled, akkor meg minek hisztizel? Olyan vagy, mint egy lány. Folyton csak nyavalyogsz. – fakadt ki belőle.

- Dehogy kapom be. – ugrott fel a helyéről. – Nem vagyok buzi, se kislány.

A „buzi” szó hallatán Louis és felpattant és farkas szemet nézett Harryvel. Nagyon rossz ötlet volt kiejteni ilyet a száján, de már nem vonhatta vissza. Tomlinson rálökött egy erőset, majd a falhoz nyomta.

- Na, mi van buzikám magadra vetted?- vigyorgott és próbálta eltolni magától Lout. - Talán van még hely az arcomon, ami érintetlen. Oda üss, kérlek!- hangja egyre gúnyosabb volt.

- Nem vagyok buzi. Soha többé ne használja ezt a szót! Erkölcstelen és undorító. – visszatért a magázódáshoz.

Louis kivételesen nem ütötte meg a rajta gúnyolódó fiút, sőt ami még inkább meglepő dolog, hogy fogta magát és csak simán a szobája felé sétált.

- Pont te beszélsz itt erkölcsökről?- kiáltott utána Harry.

Nem foglalkozott vele.
Alig várta, hogy magára zárhassa az ajtót és őrjöngjön, de útközben összefutott Liammel. Próbált csak simán elhaladni mellette, de megállította és próbálta szóra bírni.
Payne látta rajta, hogy nagyon maga alatt van, ami nem vall Louisra. Berángatta őt a szobájába és leültette az ágyra.

Liam szobája otthonosabb volt, mint bármelyik másik. Mindig takarított és rendben tartotta a dolgait, még családi képek is lógtak a falon. Mindenen látszott, hogy jó családban nőtt fel.



- Megint a Styles kölyök csinált valamit igaz?- sóhajtott és leült vele szemben egy székre. - Lou ugye nem bántottad?

- Nem bántottam, de azt kellett volna!- hangja sértett és bánatos volt. – Lebuzizott Liam. - sóhajtott.

Payne elsápadva nézett a fiúra és sajnálta őt. Sajnálta, mert tudta jól, hogy Louis ilyen téren nagyon érzékeny. Átült társa mellé és vigasztalóan átölelte. Ez a jelenet nagyon édes… lett volna, ha nem két katona csinálta volna ezt.
Mindkettőjüknek furcsa volt ez az elérzékenyült pillanat, mert amióta itt vannak és Leo elment, nem kaptak semmilyen szeretetet senkitől.

- Lementem hozzá, hogy segítsek neki edzeni, megmutattam mit, és hogy csináljon, aztán megkérdezte, hogy miért segítek neki. Bocsánatot kértem tőle, elmondtam neki, hogy innentől kezdve úgy viselkedek vele, mint a többi újonccal. – sóhajtottam. – Aztán elkezdett flegmázni, mondtam neki, hogy kapja be a farkam, amiért nem tud normálisan hozzám szólni és itt kezdődött a buzizás…

Lehajtotta a fejét és a földet kémlelve próbálta túl tenni magát ezen az egészen, de nem ment.
Liam idegesen sóhajtott egyet és ő is nagyon megharagudott a fiúra. Tudta jól, hogy a köztük lévő feszültséget csak is ők ketten tudják megszüntetni, de mindketten nagyon makacsok.
Ha az egyik bocsánatot kér, a másik tuti bunkó lesz.
Nem igaz, hogy két felnőtt… vagyis az egyik hamarosan felnőtt férfi nem tudja megoldani és elásni a csatabárdot. Olyanok voltak, mint a gyerekek, akik nem tudják megoldani egymás közt a vitát, így a szüleik avatkoznak bele és ennél a szituációnál Payne lesz az apa.
Remélem, ha háborúra kerül a sor, akkor nem az érzéseiket helyezik előre, hanem a hazájukat.
Láttam Loun, hogy más is nyomassza ezen kívül.


- Szerinted… sejti azt, hogy meleg vagy?- sóhajtott Liam.

5.rész

Sziasztok!
Tudom egy hetet elcsúsztam, de váratlanul közbe jött egy "nyaralás". Nem szeretném ezt kifejteni...
Remélem nektek jól telik a nyár és nem haragszotok rám.
Próbálom pontosan hozni a részeket, de nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmas nyaram lesz.
Iratkozzatok fel és szóljatok hozzá, ha tetszett:)
Jó olvasást kívánok!:)

Dóri xx

„A levelet összehajtva a borítékba zárta és lemásolta a címet, amit kapott kopertán talált.
Levitte a levelek közé és gondosan elrejtette a lapok alá. Mosolyogva tért vissza a szobájába, de ami ott várta… teljesen letaglózta.”


Hirtelen haptákba vágta magát és tisztelegni kezdett az előtte álló ember előtt. Az őszes hajú férfi viszonozta Louis köszöntését, majd kimért léptekkel elé állt.

- Az imént értesültem, hogy súlyosan megvert egy itteni katonát és megalázta a társai előtt. Az illető neve Harry Styles. Az apja halála óta már rég nem használjuk az erőszakos fenyítő módszereket! – hangja kemény és barátságtalan volt.

- Uram én…- kezdte volna kimenteni magát a helyzetből, de meg kellett állnia.

- Nem adtam engedélyt a megszólalásra katona!- üvöltött, majd körbe sétálta a szobát és barátságosabb hangon szólalt meg. – Nézd Louis, te vagy az egyik legjobb köztünk, de nem a legjobb! Kedvellek, kérlek ne rontsd el az ilyen viselkedéseddel ezt. – ismételten a szemébe nézett, majd halk és vérfagyasztó hangon beszélt a fiúhoz ezután. – Mert egy szavamba kerül és visszakerülsz a többi puhány közé és súrolhatod a házam padlóját reggeltől estig. – félelmet keresett Tomlinson szemeiben, de nem talált semmit. Tekintete érzelmetlen volt. – Értve vagyok?

- Engedélyt kérek a megszólalásra, Uram!- hangja halk volt. Nagyon halk…

- Az engedélyt elutasítom. A viszont nem látásra, mert remélem ez többet nem fordul elő!- fegyelmezett, markáns lépteivel kilépett a szobából, ezzel magára hagyva Louist.

Kezeivel megtámaszkodott az íróasztalán és mély levegőket vett. Nem mutatta ki, de félt. Hiszen maga a vezérezredes jött el hozzá, hogy figyelmeztesse.
Tarkójára hidegvizet folyatott és próbált lenyugodni egy kicsit, hogy legalább a légzése visszaálljon.
Egyedül egy dolgon járt az agya folyamatosan: Besúgó van köztük. Hiszen honnan tudhatta volna Hugo, hogy bántalmazta Harryt? Senki se mer ellene fordulni, vagyis ebben már nem volt olyan biztos. Mi van, ha az a Styles gyerek köpött? Vagy az új barátja Niall? Mármint az egyetlen „barátja”. Nem a szöszi biztos, hogy nem… túlságosan is fél tőle.

Nem is értem, hogy lehet katona az ilyen, de az elmúlt hónapokban minden egészséges embert behívtak. – gondolta Louis

Mindenki várta, hogy vége legyen már a II. Világháborúnak. Németország, Lou nézetei szerint már hanyatlik, a japánok se támadják meg Amerikát a vereségük után. Hamarosan vége lesz az öldöklésnek és akkor boldog és nyugodt élete lehet, majd Leoval.
A családja mindig is elfogadta a másságát, mások előtt pedig titkolta.

-Remélem, majd egyszer Amerikában elfogadják a homoszexualitást.

Régen Leonarddal a terepszemlén kicsit túl mentek a kapott területeken és találtak egy szép, jól eldugott családi házat. A falra felakasztott képeken egy öreg házaspár szerelmes tekintetével találták szembe magukat. Valószínűleg már meghaltak, mert eléggé kihaltnak tűnt a hely akárhányszor elmentek oda. Azok az ágyak sokkal kényelmesebbek voltak, mint az itteniek.

- Emlékszem, úgy viselkedtünk, mintha házasok lennénk és Leo volt a „feleség”, én pedig szerető férj. – vidáman gondolt vissza a régi szép emlékekre… mintha már ezer éve lett volna, hogy utoljára látta szerelmét.

Érzései nem múltak el a fiú iránt csak kicsit halványultak talán a távolság miatt, de bízott abban, hogy amikor visszatér kedvese minden olyan lesz, mint régen.

Gondolatait megzavarták az ablaka alól jövő nyögések és hangos ütések. Oda sétált és végig nézett a magas, izzadt fiún és nem tudta levenni róla a szemét. Harry a mai nap is eljött, hogy gyenge testét erőssé tegye és bizonyítson mindenkinek, hogy igen is van helye a katonaságban.

Izmai megfeszültek a karján minden egyes mozdulat után és keze megremegett a becsapódásnál. Szürke atlétája és haja úszott az izzadságban, de még így is rendkívül vonzotta magához Louist, aki bűnösnek érezte magát a gondolatai miatt. Lelkiismeret furdalása lett, mikor Leonardra gondolt és közben Harryt figyelte. Leonak soha sem voltak ennyire igézően zöld szemei vagy olyan telt ajkai, esetleg… az egész. Lou lassan kezdte jobbnak találni az újoncot, mint szíve választottját. Nem akart ezzel foglalkozni, el akarta űzni a fejéből ezeket a gondolatokat, ő csak Leonardra akart gondolni, aki vár rá és egy nap újra találkozni fognak! Csak azért támadnak piszkos ötletei Harryvel szemben, mert már régen volt férfival. Hiszen utálta őt.
Utálta Harry Edward Stylest és legszívesebben már megásatta volna vele a sírját, de nem tehette.

A csapzott fiú érezte, hogy ismételten őt bámulja az ezredes, de nem nézett fel rá. Tudta, ha megteszi, akkor találkozik a tekintete Louis zord tekintetével. Harry kicsit tartott tőle, de nem ez volt az első ok, amiért nem akarta rajta kapni a kukkoláson.
Őszintén szólva szerette, ha Lou foglalkozik vele. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de jól esett neki. Persze, ezt nem a bántalmazásokra értette. Sokkal jobban fájt a lelkének, mint a testének, mert sosem tudta elviselni, ha valaki utálta őt. Ráadásul az okát sem értette nála, elvégre a sorakozóról többet nem késett el, próbálta legjobb tudása szerint csinálni a gyakorlatokat, de az ezredes unszimpátiája továbbra sem enyhült.

Gondolkozott már azon, hogy egyszerűen csak elé áll és kerekperec megkérdezi tőle, hogy még is mi a baja vele.
De nem tehette… Louis rangja kizárta az efféle lehetőségeket.
Semmi ötlete nem volt már, így azt sem tudta, hogy miként szüntesse meg az utálatát vele szemben.

Percekkel később léptek hangos zajára lett figyelmes, de nem fordult meg. Talán érezte, hogy ő az és ezért nem tette, vagy csak nem érdekelte már senki sem.

4.rész

Sziasztok!:)
Kicsit megkésve ( nem működött a bloggerem) de itt az új rész!:)
Köszönöm szépen a feliratkozókat és a hozzászólásokat, illetve a pipákat!
Jó olvasást kívánok!:)

Dóri xx

„Kedves Louis,
Minden egyes perc, amit nélküled kell töltsek, kínszenvedés. Sajnálom, hogy rájöttek a titkunkra… vagyis annyira még sem. Elvégre büszke vagyok a szerelmünkre!
Az itteni kiképzések eléggé kemények. Keményebbek, mint nálatok. Ne vedd kérlek ezt sértésnek, hiszen te vagy a világ legjobb katonája! Jogosan kaptad meg az ezredesi kitüntetést, én hősöm.

Már 48 napja annak, hogy utoljára éreztem az ölelő karjaidat magam körül.
Már 48 napja annak, hogy utoljára háltunk együtt azon a rozoga ágyon.
48 napja láttalak, de nem utoljára!

Mindent elkövetek annak érdekében, hogy visszakerüljek hozzád és együtt elszökjünk! Senki sem állhat a szerelmünk közé!

Oh, Istenem… milyen jó lenne, ha most itt feküdnél mellettem és… játszanál a hajammal, végig simítanál azokkal az apró, de erős kezeiddel rajtam és száddal bebarangolnád testem minden egyes részletét és csókot hintenél rájuk.
Végig akarom csókolni a hegeket és a friss sebeidet. Meg akarom harapni duzzadt ajkaidat heves csók csatánk után és érezni akarlak.
Szeretkezéseink minden egyes másodpercére emlékszem és az adrenalinra is, amit mindig is éreztünk a lebukás veszélye miatt. Álmaimban is kísértesz, de te teszed szebbé őket! Néha a reggeli sorakozónál (bár tudom ez nem helyes) eszembe jut, ahogy ajkaid közre fognak és nyelveddel kényeztetsz. Oh, Lou… szerelmem, megint mit műveltél velem?
Érzem, hamarosan találkozunk!
Szeretlek!

Örök szerelmed, 

Leo”

Louis maga elé meredve olvasta el újra és újra azt a pár sort, amit régen nem látott kedvese írt neki. Szóval emlékszik még rá? Megmelengette ez a levél a szívét és a tudat, hogy szerelme jól van.

Szaporán kapkodta a levegőt, amikor megrohamozták az emlékek. Maga elé képzelte izmos testét és tetoválásait. A parancsnok elfeküdt az ágyon és kikapcsolta övét. Tudta, nem lenne szabad, de már nem bírt magával. Nadrágjába nyúlt és próbálta felidézni azt az intenzív érzést, amit akkor érzett, mikor szájába fogadta őt Leo.
Nyögéseit visszafogva gyorsított a tempón, majd hirtelen lelassított. Így játszott magával, amíg férfiassága meg nem remegett kezében. Nem finomkodott többet magával és irdatlan gyorsasággal mozgatta magát ölelő karjait.
Percekkel később párnájába nyögve élvezett el.


Ez idő alatt Harry elhatározta, hogy megmutatja Louis Tomlinsonnak, hogy kivel áll szemben.
Csendes pihenője alatt kiszökött, hogy erejét és testét fejlessze.
Ilyenkor senki sem tartózkodott az udvar kiképző részén. Levette magáról zubbonyát és felrakta fejére a szemfedőjét, hogy ne fertőződjön el a seb, amit a parancsnok okozott neki, mikor a szemére mért egy erős ütést.
Idegesen ugrotta át az akadályokat, majd hasra vágva magát kúszott át a szögesdrótok alatt. Szeme előtt Tomlinson lebegett. Ennyire még nem utálta soha senki sem egymást, mint ez a két férfi. De mindannyian tudjuk, hogy a gyűlölet és a szerelem között nagyon keskeny a határ.
Kifulladva mászott fel falon, de nem akart megállni egy másodpercre sem. Bizonyítani akart mindenkinek, de sajnos leginkább csak a düh hajtotta. Louis pontosan ugyanilyen volt, mint a legfiatalabb katonája. Nem sok dologban hasonlítottak egymásra, de ebben nagyon.
Harry addig ismételte ezeket a gyakorlatokat, amíg hibátlanul nem teljesítette őket. Másfél órájába telt, de sikerült neki! Ezután kocogni kezdett a pálya körül, majd egyre gyorsabb tempóra kapcsolt. Lábaiban már alig volt erő, de még nagyobb tempóra kapcsolt, ha az lehetséges volt egyáltalán.


Nem értette, hogy miért utálja őt ennyire Louis, hiszen nem ártott neki semmit. Igazából Harry a légynek se tudna ártani, de nem akarta, hogy gyenge édesapját sorozzák be. Ezért jelentkezett ő helyette. Bátor volt valóban a fiú, de fiatal is. Csak azért vehették fel a seregbe, mert abban az évben tölti be a 18 életévét. Lehet Tomlinson a kora miatt nem kedveli őt. Valószínűleg zöldfülűnek hiszi, aki nem jó semmire és csak hátráltatná őket.
Ezekre a dolgokra gondolva ütötte a zsákot és ahogy idegessége nőtt, úgy az ütései ereje is.
Tudta, hogy nem jó, ha valakit a düh vezérel, de muszáj volt valahogy levezetnie a feszültséget.
Erőtlen és kicsit ügyetlen ütési egyre jobbak lettek és érezte, hogy valaki megint bámulja őt. Ismerős érzés kerítette hatalmába és igyekezte megkeresni a kék színű szempár gazdáját.
Az ezredes az ablakból nézett le a fiúra és tekintetük összetalálkozott. Perceken keresztül bámulták egymást pislogás nélkül. A levegő kezdett felforrósodni körülöttük, ami egyik fiúnak sem tetszett. Nagyon nem.
Louis próbált valami mosoly félét magára erőltetni, de inkább vicsorításnak tűnt, amit sértésnek vett Harry.
Hátrálni kezdett, majd maga elé köpött és elment. Ezzel akarta Lou tudtára adni, hogy mennyire gyűlöli őt.


Az ablak előtt álló férfi nem értette, hogy most mi rosszat tehetett, de megharagudott Stylesra. Talán eszébe se jutott, hogy a mosolya eléggé… bunkónak tűnt.
Kicsit rosszul érezte agát, amikor meglátta Harry fején a szemfedőt. Tudta, hogy ő okozta neki a sérüléseket, amik az arcán voltak.
Túlságosan is tökéletesnek gondolta… el kellett valahogy csúfítania őt.


Lelkiismeret furdalása lett, amiért ilyen gondolatai támadtak Leonard mellett.
Leült az asztalhoz és válaszolt levelére.




„Kedves Leo,
Te is hiányzol nekem… Azt hittem elfelejtettél, de örülök neki, hogy tévedtem és végre megtudtam a pontos címedet. Ugyanúgy szeretlek én is téged, mint eddig!
Hogy felejthetném el azokat az emlékeket? Muszáj volt magamhoz nyúlnom annyira felizgattál, de korántsem volt olyan jó, mint ahogy te csináltad. Remélem hamarosan újra láthatlak és magamhoz ölelhetlek. Nem hiszem, hogy a katonák tudtak a viszonyunkról, mert nem néztek rám másképp, amikor elmentél. Lehet csak féltek… ki tudja?

Ne haragudj, hogy ilyen hanyag levelet kapsz tőlem, de te is tudod, hogy nem vagyok a szavak embere. (Biztos vagyok benne, hogy most mosolyogsz)

Oh, Leo… látni akarom a meztelen, tetovált tested és izmaid. Annyira hiányzik az érintésed és a csókod, hogy az valami hihetetlen! Minden nap egyre nehezebb nélküled, de rossz napom van, rád gondolok és sokkal jobb lesz!
Elszökni? Veled? Ez sosem volt kérdés!
Nagyon szeretlek Leonard!

Örök szerelmed,

Lou”

A levelet összehajtva a borítékba zárta és lemásolta a címet, amit kapott kopertán talált.
Levitte a levelek közé és gondosan elrejtette a lapok alá. Mosolyogva tért vissza a szobájába, de ami ott várta… teljesen letaglózta.

3. rész

Sziasztok!:)
Egy napos késéssel, de itt az új rész!:)
Jó olvasást kívánok hozzá!
Köszönöm az előző részhez érkező hozzászólásokat kivéve egyet. (ékezetek nélkül fogok írni bocsánat előre is.


Valamelyik nap erkezett egy hozzaszolas a 2.resz ala amit muszaj megemlitenem.
Koszonom, hogy azzal faradoztal amire nem kertelek meg.
Koszonom, hogy pontokba szedted azokat a dolgokat amikre valaszolhatok. Nem kelltet volna :D
1. Olyan szervezet nem letezett sosem. Kerlek szepen ez egy kitalalt tortenet. Jogom van olyan dolgokat bele irnom, ami kitalalt/ sosem letezett. :)
2. Tisztaban vagyok vele, hogy milyen hosszu idot kene megtenni azert, hogy valaki ezredes legyen. Mivel a batyam rendor. De akkor most SPOILEREZEK:) louis apukaja volt a legnagyobb ebben az AMERIKAI HADEROBEN(remelem nem banod, hogy tovabbra is ehhez a nevhez ragaszkodom:)) Mivel Louis hasonlo kepssegekkel bir, mint az apja ezert ot neveztek ki a helyere,de ezert magasabb rendfokozatot kellett kapnia. Ezert viselkedik ilyen "szivtelenul", ridegul annak erdekeben, hogy ne sugjanak ossze a katonak a hata mogott olyat peldaul, hogy "nem erdemelte meg". Ezert bizonyit!
De ez kesobb derult volna ki. De koszonom, hogy bele kotottel, mint mondtam ez egy KITALALT tortenet:)
3. Szerintem ez meg mindig az EN kepzeletemre van bizva.:)
4. Nem tudom mennyire emlekszel a datumra de a 2. Vilaghaboru kornyeken jatszodik. Remelem tudod, hogy abban az idoben, minden harcra kesz ferfit behivtak aki meg abban az evben betoltoti a 18. Elet evet illetve ha a csaladjaban az apa nem harc kepes. Koszonom szepen ismetelten:)
5. Ez nem is igazi pont :)
Koszonom meg egyszer, talan forditanek ra tobb idot is, ha nem nevtelenul irtad volna.
Csak annyit szeretnek mondani, hogy a kesobbiekben csak akkor ird le az ilyesfajta "epitojellego kritikadat" ha EN kerlek ra.
De mivel ez az 5 pontod ertelmet vesztette, nem szeretnek tobbet foglalkozni vele.

Jó olvasást szeretnék kívánni még egyszer!:)
Iratkozzatok fel, ha tetszett és kommenteljetek!:)

Dóri xx

Izzadt, fáradt teste már alig bírta a kiképzést, amit az ifjú újonc kapott társaival. A nap hétágra sütött, a hőmérséklet körülbelül 25 foknál járhatott. A katonák több kilométeres futáson voltak túl, de a neheze még hátra volt. A percenkénti negyven fekvő és a hatvan felülés eléggé lefárasztotta az embert, ráadásul végig Louis hangját hallották az egész bázison.
Eléggé kemény erőnléti képzést kaptak azon a napon Harry Stylesék.
Mindenkiről patakokban folyt a víz, Louis pedig folyamatosan a fiatal fiút figyelte és sorolta a hibáit, majd újra kezdette vele az egészet.

Harry gyenge karjain már látszott, hogy lassan összeesik, de be akarta bizonyítani: Igenis helye van a többiek között!
Louis szemeiben ismeretlen érzelmek jelentek meg, de nem sokáig engedte őket láttatni, főleg nem Harry előtt.
Erősen hajába markolt, szinte már megtépte rövidre vágott fürtjeit és a föld felé nyomta a fejét.
Az ifjú összeesett a hirtelen jött súly miatt és a tüdeje tele ment homokkal a hirtelen lecsapódás miatt.
Gondolatban már megölte párszor Tomlinsont, de nem tehetett semmit bármennyire is szeretett volna. Az imént említett csak hangosan nevetett a fürtös megviselt arcán.
Mindenkit kirázott a hangjától a hideg.
Harry fel akart állni, de acélbetétes bakancsával rátaposott a hátára az ezredes.

- Basszad meg! – sziszegte fogai között és visszarogyott a földre.
Utálta, hogy ilyen gyenge volt.
Louis egy pillanatra lesokkolt, mert nem hitte volna, hogy egyszer is vissza mer, majd szólni neki.
Térdre kényszerítette a fekvő fiút hajánál fogva és leguggolt elé. Szemei vérben forogtak a hirtelen jött dühtől.

- Hogy mit mondtál?- ijesztően rekedtes hangja volt.

- Azt. Hogy. Baszd meg!- tartott szünetet minden egyes szó után, mintha különálló mondatok lettek volna és a végén félre köpött egyet.

Louis mély levegőt vett.

- Minden katona menjen a lőtérre gyakorolni. – ordította és még jobban elveszítette a türelmét mikor senki sem mozdult. – Megtagadjátok a parancsot vagy elindultok?- hangja rémisztően rideg volt, mintha gyilkolni készülne.

Lassan megindult a tömeg és Niall vetett egy aggódó pillantást Harryre, majd tovább ment.
Haját hátrahúzva kényszerítette Stylest, hogy a jéghideg, általában érzelem mentes szemeibe nézzen, amiben most harag látszódott.

Fölényesen elmosolyodott, miközben végig nézett homokkal borított arcán az előtte térdelőnek és adott neki egy tenyeres pofont, amitől a fiú elfordította a fejét.
Váratlanul érte a fájdalmas ütés.

- Ismételd el még egyszer! – erősebben markolta tincseit az újoncnak, szinte már tépte a fejbőrét.

- Mi van nem hallasz? Baszd meg. – elvigyorodott, de mosolya nem volt az igazi, mivel eltorzította fejét az arccsontjára mért ütés. Újra arcán csattant a keze, de most egy kicsivel erősebben.

Harry felnyögött a fájdalomtól és jobb szemét már alig tudta nyitva tartani a sok ütéstől, de kibírta anélkül, hogy összeesett volna, ezért bántalmazója talpra állította.
Fájdalom nyílalt minden egyes porcikájába, ahogy kihúzta magát ezzel Louis felé kerekedett magasságával. Lenézett rá és kárörvendő mosolyra húzta a száját, miközben újra megismételte a trágár kifejezését, amiért az első ütést kapta. Nem kellett sokat várni, a következő pillanatban a parancsnok hasba vágta az újoncot és kicsit összerogyott. Erősen vállaiba markolt és irritálóan közel hajolt arcához.

- Ha még egyszer vissza mersz szólni nekem… gondoskodni fogok róla, hogy szívesebben kívánd a halált, mint az életet!- rálökött egyet és a lőtér felé vette az irányt.
A lassan felnőttkorba lépő fiú arcán megjelent egy vigyor, de a rajta éktelenkedő sebektől felszisszent. Életében először bátornak és vakmerőnek érezte magát… olyannak amilyen még sohasem volt.

Időbe telt neki, hogy újra fel tudjon állni és a többiek után menjen, de megcsinálta. Szemeiből megpróbálta eltüntetni a kitörni készülő könnyeit, hogy mindenki elhiggye, ő nem tört meg.

Niall elképedve nézte társát, ahogy feléjük sétált mosollyal az arcán és nem érdekelte, hogy a szakaszból mindenki őt bámulta. Louisra vigyorgott, aki lesokkolva figyelte őt és nem értette, mi lett ez a hirtelen magabiztosság. Harry remek színész volt. Sikeresen el tudta hitetni mindenkivel, hogy mennyire erős és megtörhetetlen, pedig félt.
Félt Louis Tomlinsontól.

Idegesen csapkodta a szekrényajtaját és beleütött a falba is párszor. Elképesztően dühös volt magára, amiért megint vér tapadt a kezére. Ráadásul az ő vére…

- De még is mit tehettem volna? Elvesztettem a fejemet. – gondolta magában Lou.

Elvégre senki se beszélhetett így vele! Ő csak megmutatta neki, hogy mi jár a tiszteletlenségért.
Hirtelen sorra támadták az emlékek és újra lejátszódott előtte minden. Ahogy a keze csattan az arcán, majd az ökle összesen hétszer. Ahogy eltalálja a szemét az egyik ütés, majd gyomorszájba is veri, és a fiú összerogy. Fájdalmas nyögései még mindig visszhangoztak a fejében. Összeszorította a szemét és próbált lenyugodni mielőtt újabb dühkitörései lennének.

Eközben a gyengélkedőn fertőtlenítették Harry sebeit és Niall végig mellette maradt. Annyi kérdése lett volna Tomlinsonnal kapcsolatban, de hirtelen egy sem jutott eszébe. Az egész annyira zavaros volt.

- Most már tudod miért hívják…- körülnézett, majd közelebb hajolt és suttogni kezdett. – Lelketlen Louis Tomlinsonnak.

Erre csak értetlenül összeráncolta a szemöldökét és felszisszent a fájdalomtól. A nővérke rosszallóan rázta a fejét, de próbált vonzóan az ifjúra nézni, aki rá sem hederítve hallgatta a történetet.

- Hidegvérrel képes volt megölni valakit?- elsápadt és félelme még nagyobbra nőtt.

- Az apja miatt lett ilyen… ha még élne, az öreg biztos büszke lenne rá. Bár… azóta kicsit megingott a katonaság, de nem nagyon beszélhetünk erről. A végén még mi is úgy járunk, mint te. – suttogta a szöszi és talán Harry most először látott félelmet a szemeiben.

- Ugyan, alapból utál engem! – sóhajtott.

Bár nem volt benne biztos, hogy ez a sóhajtás azért volt, mert már elege volt belőle vagy esetleg, mert szomorú volt ez miatt. Talán mindkettő?
Ki tudja mi fájhatott neki jobban: Az ütések vagy az, hogy Ő ezt tette vele?

2. rész

Sziasztok!:)
Hatalmas nagy boldogsággal töltött el a 17(!!) feliratkozó és a 13 hozzászóló! Pedig az még csak az első. rész volt! Mi lesz a többi rész után? Annyira imádlak titeket és mindent nagyon szépen köszönök!
Iratkozzatok fel, kommentáljatok és pipáljatok továbbra is!
Jó olvasást!

Dóri xx

Harry fáradtan feküdt az ágyában és nehezen vette a levegőt. Gyenge, sebekkel teli teste teljesen elfáradt. Lábaiba próbált egy kis erőt gyűjteni, hogy legalább az ebédet ne hagyja ki, ha már a reggeliről lekésett a büntetés miatt.

Amikor fel akart állni szemeiben könnyek jelentek meg, mert testének minden részébe fájdalom nyílalt. Gondolatai az ezredes körül forogtak, de nem jó értelemben.
Gyűlölte.
Utálta, hogy megalázta, kegyetlen volt vele és miatta még reggelizni se tudott, pedig igen is fontos szerepet játszott egy katona életében a táplálkozás.
Körbenézett, és amikor meggyőződött, hogy más nem tartózkodik a szobában, kivette a párnahuzatból, a papájától örökölt zsebóráját és megnézte az időt.
Tízperc múlva dél.
Ha enni akar, akkor most kell erőt vennie magán és elindulnia az étkezőbe.
Minden egyes fájdalmas lépése után, csak nőtt a gyűlölete Louis iránt, bár tudta… ő is felelős volt a kapott büntetés miatt. Megígérte magának, hogy soha többé nem fog elkésni és bebizonyítja mindenkinek, hogy hiába ő a legfiatalabb, leggyengébb újonc, de ő lesz a legerősebb és a legbátrabb katona!

Kenyér, valami konzerves trutymó, talán babfőzeléknek lehetne mondani és víz. Csak ennyi járt a növésben lévő fiúnak. Az elején csak tologatta a tányérján lévő zöldséget, majd fintorogva a szájához emelte és összeszorított szemekkel bekapta, végül lenyelte.
Harry kezdett zavarban lenni, amikor megérezte, hogy valaki nézi őt. Lassan felnézett, szemeivel a férfit kereste, aki pontosan szemben ült vele, pár asztallal arrébb a magasabb rendfokozattal rendelkezők között.

Végig futott a fiatal fiú arcán az undor és a félelem, de nem szakította meg a szemkontaktust.
Louis önelégült vigyorral az arcán figyelte az újoncot és egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Az egész olyan… hátborzongató volt.
Harry úgy érezte az ezredes a fejébe lát és olyan volt az egész, mintha folyamatosan azt kántálná, hogy: „Meg fogom keseríteni a napjaidat!”

Styles hirtelen félrenyelt és hangos köhögésbe kezdett. Próbálta elmulasztani az ivással, de az sem segített. Leült mellé egy szőke hajú, talán nála egy évvel idősebb fiú és hátba veregette.

-Köszönöm. – dörzsölte mellkasát. – Harry vagyok. Harry Edward Styles. – nyújtotta jobbját a megmentője felé.

- Niall James Horan.- kedvesen mosolygott, bár próbált egy kis keménységet is a hangjába vinni. – Sajnálom a reggel történteket. Tudod… a parancsnok nem szereti a pontatlanságot.

Az ifjú nem hitte volna, hogy talál magának egy barátot itt bent, a bázison. Na jó, talán kicsit túlzás lett volna rögtön így hívni őt. Nevezzük inkább csak társnak.
Hiszen ő volt az egyetlen, aki odament Harryhez és a segítségnyújtás után vele is maradt.

Hiába beszélt hozzá a szőke, amikor néha tekintetét Louisra vezette, olyankor képtelen volt másra figyelni. Az ezredes ugyanúgy rajta legeltette szemeit, amióta csak belépett az étkezőbe Styles.

Volt valami furcsa a parancsnokban, amit nem lehetett megmagyarázni. Legalább is ő még nem sejtette, hogy mi lehet az.

Louis amolyan… magának való típus volt. Egyforma ruhái mindig rendezettek voltak és zavarta, ha ugyanaz a nadrág van rajta ami tegnap. Ennek semmi értelme nem volt, hiszen tényleg ugyanolyanok voltak. Haja mindig tökéletesen a sapka alá volt simítva és a cipőjén se volt egyetlen egy folt sem. Elképesztően precíz volt. Niallnek igaza volt abban, hogy nem szereti a pontatlanságot.
Arca kezdett borostásodni, de elképesztően jól állt neki. Kék szemei alatt nem húzódtak sötét karikák ellentétben a többiekkel, akik mellette foglaltak helyet.
Tökéletes volt.

Harry megijedt a gondolataitól, ezért bocsánatot kért Nialltől és a tálcáját a helyére vitte, majd visszasietett abba az épületbe, amit az itt tartózkodásának ideje alatt, szobának kell hívnia a többi katonával együtt.

Eközben Lou szórakozottan ült a székében és legszívesebben felnevetett volna, de nem tehette. Viccesnek találta a helyzetet és megmelengette a szívét, hogy ezt váltotta ki az újoncból, de ugyanabban a pillanatban dühös is lett. Érzelmeit megpróbálta elnyomni sikertelenül, ezért felpattant helyéről, majd vissza vitte a tálcáját. Olyan gyorsasággal szedte a lábait az udvar felé, mintha parancsot teljesítene. Gondosan betekerte kézfejét egy gézzel, ügyelve arra, hogy bütykeire elengedő kötés kerüljön.
Püfölni kezdte a homokzsákot, amit direkt erre a célra felhasználva akasztották ki a falra.
Gondolatai folyamatosan a barna hajú és zöldszemű srác körül forogtak, az ő fejét képzelte a zsákhelyére.

Nem tudta megmagyarázni, miért érzett ekkora gyűlöletet a nála pár évvel fiatalabb fiú iránt, de nem is akarta. Talán félt az igazságtól, ezért is rejtette el maga elől a választ.
Az ég újra beborult, percekkel később le is szakadt. A 12. és a 7. szakasz rendezett sorban vonult ki az udvarra, hogy erőnlétükön fejlesszenek.
Alparancsnokuk, Liam szaladt oda a homályos gondolkodású fiúhoz. A zsák mögé állt és megtartotta neki.

- Elárulod mi a baj?

Louis gyilkos tekintetével nézett a nála jóval magasabb férfira és csak dühösebb lett, mert termetéről Harry jutott eszébe.
Türelmesen várt a barna hajú és szemű alparancsnok, aki elég közeli viszonyban állt Tomlinsonnal. 

Elég hosszú legjobb barátságon vannak túl, így Liam mindent tudott róla, még olyat is, amit nem kellene.

- Ha nem mondod el, visszamegyek a szakaszomhoz!- sóhajtott és kiállt a zsák mögül.

- Nem látod, hogy nem szeretném elmondani?- idegesen fújta ki a levegőt és még egy utolsót beleütött a „célpontjába”.

- Remélem nincs köze, ahhoz a gyerekhez, akit reggel megszívattál. – lemondóan megrázta a fejét és visszatért feladatához.

Liam túlságosan is jó emberismerő volt. Esélytelennek bizonyult bármit is eltitkolni előle.

Ezért is tartotta a legidegesítőbb, még is a legjobb emberének Louis.

Körülbelül másfél órát töltött kint az udvaron azzal, hogy a zsákot püfölte és miután megunta, visszament a saját erődjébe.
A géz, amivel a kezét bekötötte vörös színben úszott a homokzsákra mért sok ütéstől.
Felszisszent, amikor kezeit berakta a hidegvíz alá és akármennyire is kellemetlen érzés volt a számára, kicsit még is örült, hiszen kiverte egy kis időre a fejéből Harry Stylest

1.rész

Sziasztok!:)
Megszeretném a csoporttagoknak köszönni, hogy már az elején ekkora bizalmat adtak nekem!:)
Jó olvasást szeretnék kívánni nektek!:)
Kommentbe kérem a véleményetek és iratkozzatok fel, mert a csoportot hamarosan inaktívvá teszem!:)
Jó szórakozást!

Dóri xx

Szakadó esővel és a nap elhaló fényével köszöntötte az időjárás Amerika 1945 szeptemberét.  A száraz talaj pillanatok alatt vált puhává és lucskossá. A többméteres drótkerítéseket próbálta a szél kiszakítani a helyéről, sikertelenül. A hőmérséklet kezdett 10 fok alá csökkenni, az eső kicsit alább hagyott és a nap is néha elő tűnt. Még se bizonyult a helyzet annyira kilátástalannak.
Pontosan öt órakor megszólalt a reggeli kűrt és a katonáknak kevesebb, mint három percük volt felöltözni és az udvara rohanni. Az emberek csak úgy kapkodták magukra a ruhát, majd beágyaztak és már futottak is ki a sáros udvarra. Mindenki szakaszokba rendeződött és pár másodperc múlva megjelent egy markáns fiatalember, akit az idei évre neveztek ki a négyes szakasz parancsnokának és az Amerikai haderő Ezredesének.
Háta mögé rejtette a kezét miközben sétált a mozdulatlan emberek előtt, majd katonásan feléjük fordult és dobbantott egyet.

- Szakasz, sorakozó!- kiabálta el magát és megnyújtotta az első szó „a” betűjét.

Mindenki haptákba vágta magát és a semmibe meredtek. Hatalmas volt ennél az embernél a fegyelmezettség. Mindenki félt tőle és úgy hívták a vérfagyasztó történeteikben a katonák, hogy: „Lelketlen Louis Tomlinson”.
Hogy miért is kapta ezt a jelzőt? Az a szóbeszéd járta, hogy bárkit képes volt hidegvérrel megölni vagy megkínozni csak, hogy információt szedjen ki a túszból, illetve megleckéztesse a fegyelmezetlen kadétokat.

- Szakasz, pihenj! Létszám olvasás!- jelentette ki érdes, reszelős hangon és kezét nyújtotta a papírért.-Adams, Ali, Allen, Anderson, - minden név után elhangzott a „jelen, Uram!” mondat, viszont Tomlinson-nak meg kellett állnia.

Egy késve érkező Újonc hangos futólépteivel elnyomta a parancsnok hangját, aki figyelmesen és elképedve követte az eseményeket, majd a fiú beállt a helyére és kifújta a levegőt, amikor azt hitte megúszta az egészet. Ám Louis, felé vette az irányt és megállt pár méterrel előtte.

- Lépjen ki a sorból katona!- szólította fel az ifjút normális hangerővel, ő pedig nagyot nyelve előre lépett és vigyázzállásba vágta magát.

A parancsnok centikre állt meg tőle és a képébe hajolt idegesítően, majd lenézően elmosolyodott. Végig nézett az újonnan érkezett katonán és ridegen bámult a szemébe.

- Mi a neved?- meglepően kedves hangon szólalt meg.

- Ha-Harry Styles uram!- nagyot nyelt és nem nézett a parancsnok szemébe. Noha nem azért, mert a férfi másfél fejjel kisebb volt nála hanem, mert nem tehette.

- Nos Harry, miért késtél?- furcsán nézett ki a helyzet, hogy Tomlinsonnak kicsit lábujjhegyre kellett állnia, hogy testével is megfélemlítse a még kiskorúnak mondható fiút.

- Nem találtam a nadrágom uram!- kicsit bátrabb volt a hangja már.
Louis párszor fanyar mosollyal végig nézett rajta, majd a szemébe bámult és minden érzelem eltűnt az arcáról.
Eléggé… félelmetes volt.

- Ha meg kell védeni a hazánkat, akkor is késni fogsz, mert a nadrágodat keresed?- hirtelen felordított és néhány csepp nyál Harry arcán landolt, aki összerezzent. – Válaszolj Újonc!

- Nem… uram!- gyorsan hozzátette a megszólítást, miután megtalálta a saját hangját és látszott arcán, hogy elsápadt.

Az ezredes csak bólintott és visszaküldte a helyére, majd végig nézett a tömegen és mindenkiben kihűlt a levegő, lélegezni is alig mertek.
Lassan újra elővette a papírt, majd folytatta a felolvasást, de Styles nevét aláhúzta, majd behúzott neki egy csíkot.
Ha egy katona három vonalat összegyűjt, 4 napos fogdára küldik, jobb esetben. Harrynek ez volt az első napja az Amerikai katonaságnál és már is rossz pontra tett szert.

- Szakasz, vigyázz!- végig nézett a tömegen, majd szemei újra Harryre tévedtek. – Styles, ide mellém most!

Harry katonalépésekben átszelte a köztük lévő távolságot és megállt mellette. Louis elismerően ránézett, majd újra a katonáira nézett komoly arccal.

- Szakasz jobbra át és indul!- lassan megszokták az emberek az ordítását.

Pár perc alatt mindenki betévedt az erődökbe, majd az ebédlőbe siettek.
Tomlinson a figyelmét az újoncnak szentelte már és a földre kényszerítette.

- 100 fekvő Styles, majd irány az akadálypálya végül 10 perc futás!- utasította és türelmetlenül nézett rá.

- De uram! Mi lesz a reggelimmel?- felkapta a fejét a földön fekvő ifjú és a parancsnok szemeibe nézett. Nem kellett volna.

- Nem engedtem meg, hogy beszéljen! Kezdjen neki vagy különben az ebédről is lemondhat!- hangja ijesztően rideg volt.

A kadétnak nem volt más választása, teljesítenie kellett a parancsot.
Louis figyelmesen figyelte a fiút, akinek barna frissen vágott rövid hajába belekapott az szél és ugyan nem látta, de zöldszeme a könnyektől csillogott. Bedobták őt rendesen a mély vízbe.
Louis is érezte, hogy megint rosszra fordul az idő. Barna, a megengedetten hosszútincsei a sapka alatt lengedeztek.  Szürkéskék szemét zavarta a szél, ami magával hozott pár csepp figyelmeztető jelet, hogy zápor közeleg. Úgy tett mintha nem tudná, hogy esni fog és tovább nézte a szorgosan fekvőtámaszozó Harryt, miközben hangosan számolt, bár néha elismételte újra a számot, ha Tomlinson úgy vélte nem érte rendesen a földet az orra.

- Na, most megtanulod, hogy hol a helyed. - gondolta magában a szívtelen férfi.

Lassan áttértek az akadálypályára és az izmatlan, nádszálvékony fiúcskának hibátlanul kellett teljesíteni és újra kellett kezdenie, ha elakadt kúszás közben a szögesdrótok alatt. Hiába sértették fel újra és újra a testét, végig kellett csinálnia. Fáradt lábai megcsúsztak a falon, amit át kellett másznia. Legalább 6 méter volt.
Fájdalmas és lélektipró egy óra alatt sikerült teljesítenie, majd az épületeket kellett körbefutnia, miközben Louis jót nevetett magában azon, hogy mennyi sebet szerzett és mennyire kimerült a 17 éves fiúcska.

Lábait már alig tudta kocogó iramban szedni. Égett a talpa, az izzadság keveredett könnyeivel és csípték a szemét. Már is szegényen élő szüleire gondolt, akik aláírták a lapot, hogy katonának mehessen a fiúk és szidni kezdte őket, majd Louis is eszébe jutott és villámokat szórt rá a szemeivel.
Embert ilyen gyorsan és ennyire még sosem utált meg.
Abban a pillanatban eldöntötte, hogy nem fogja ezt hagyni.

- Ezt még nagyon visszakapod Tomlinson!- hajolt térdeire és nehezen suttogta maga elé a szapora légvétele miatt.