4.rész

Sziasztok!:)
Kicsit megkésve ( nem működött a bloggerem) de itt az új rész!:)
Köszönöm szépen a feliratkozókat és a hozzászólásokat, illetve a pipákat!
Jó olvasást kívánok!:)

Dóri xx

„Kedves Louis,
Minden egyes perc, amit nélküled kell töltsek, kínszenvedés. Sajnálom, hogy rájöttek a titkunkra… vagyis annyira még sem. Elvégre büszke vagyok a szerelmünkre!
Az itteni kiképzések eléggé kemények. Keményebbek, mint nálatok. Ne vedd kérlek ezt sértésnek, hiszen te vagy a világ legjobb katonája! Jogosan kaptad meg az ezredesi kitüntetést, én hősöm.

Már 48 napja annak, hogy utoljára éreztem az ölelő karjaidat magam körül.
Már 48 napja annak, hogy utoljára háltunk együtt azon a rozoga ágyon.
48 napja láttalak, de nem utoljára!

Mindent elkövetek annak érdekében, hogy visszakerüljek hozzád és együtt elszökjünk! Senki sem állhat a szerelmünk közé!

Oh, Istenem… milyen jó lenne, ha most itt feküdnél mellettem és… játszanál a hajammal, végig simítanál azokkal az apró, de erős kezeiddel rajtam és száddal bebarangolnád testem minden egyes részletét és csókot hintenél rájuk.
Végig akarom csókolni a hegeket és a friss sebeidet. Meg akarom harapni duzzadt ajkaidat heves csók csatánk után és érezni akarlak.
Szeretkezéseink minden egyes másodpercére emlékszem és az adrenalinra is, amit mindig is éreztünk a lebukás veszélye miatt. Álmaimban is kísértesz, de te teszed szebbé őket! Néha a reggeli sorakozónál (bár tudom ez nem helyes) eszembe jut, ahogy ajkaid közre fognak és nyelveddel kényeztetsz. Oh, Lou… szerelmem, megint mit műveltél velem?
Érzem, hamarosan találkozunk!
Szeretlek!

Örök szerelmed, 

Leo”

Louis maga elé meredve olvasta el újra és újra azt a pár sort, amit régen nem látott kedvese írt neki. Szóval emlékszik még rá? Megmelengette ez a levél a szívét és a tudat, hogy szerelme jól van.

Szaporán kapkodta a levegőt, amikor megrohamozták az emlékek. Maga elé képzelte izmos testét és tetoválásait. A parancsnok elfeküdt az ágyon és kikapcsolta övét. Tudta, nem lenne szabad, de már nem bírt magával. Nadrágjába nyúlt és próbálta felidézni azt az intenzív érzést, amit akkor érzett, mikor szájába fogadta őt Leo.
Nyögéseit visszafogva gyorsított a tempón, majd hirtelen lelassított. Így játszott magával, amíg férfiassága meg nem remegett kezében. Nem finomkodott többet magával és irdatlan gyorsasággal mozgatta magát ölelő karjait.
Percekkel később párnájába nyögve élvezett el.


Ez idő alatt Harry elhatározta, hogy megmutatja Louis Tomlinsonnak, hogy kivel áll szemben.
Csendes pihenője alatt kiszökött, hogy erejét és testét fejlessze.
Ilyenkor senki sem tartózkodott az udvar kiképző részén. Levette magáról zubbonyát és felrakta fejére a szemfedőjét, hogy ne fertőződjön el a seb, amit a parancsnok okozott neki, mikor a szemére mért egy erős ütést.
Idegesen ugrotta át az akadályokat, majd hasra vágva magát kúszott át a szögesdrótok alatt. Szeme előtt Tomlinson lebegett. Ennyire még nem utálta soha senki sem egymást, mint ez a két férfi. De mindannyian tudjuk, hogy a gyűlölet és a szerelem között nagyon keskeny a határ.
Kifulladva mászott fel falon, de nem akart megállni egy másodpercre sem. Bizonyítani akart mindenkinek, de sajnos leginkább csak a düh hajtotta. Louis pontosan ugyanilyen volt, mint a legfiatalabb katonája. Nem sok dologban hasonlítottak egymásra, de ebben nagyon.
Harry addig ismételte ezeket a gyakorlatokat, amíg hibátlanul nem teljesítette őket. Másfél órájába telt, de sikerült neki! Ezután kocogni kezdett a pálya körül, majd egyre gyorsabb tempóra kapcsolt. Lábaiban már alig volt erő, de még nagyobb tempóra kapcsolt, ha az lehetséges volt egyáltalán.


Nem értette, hogy miért utálja őt ennyire Louis, hiszen nem ártott neki semmit. Igazából Harry a légynek se tudna ártani, de nem akarta, hogy gyenge édesapját sorozzák be. Ezért jelentkezett ő helyette. Bátor volt valóban a fiú, de fiatal is. Csak azért vehették fel a seregbe, mert abban az évben tölti be a 18 életévét. Lehet Tomlinson a kora miatt nem kedveli őt. Valószínűleg zöldfülűnek hiszi, aki nem jó semmire és csak hátráltatná őket.
Ezekre a dolgokra gondolva ütötte a zsákot és ahogy idegessége nőtt, úgy az ütései ereje is.
Tudta, hogy nem jó, ha valakit a düh vezérel, de muszáj volt valahogy levezetnie a feszültséget.
Erőtlen és kicsit ügyetlen ütési egyre jobbak lettek és érezte, hogy valaki megint bámulja őt. Ismerős érzés kerítette hatalmába és igyekezte megkeresni a kék színű szempár gazdáját.
Az ezredes az ablakból nézett le a fiúra és tekintetük összetalálkozott. Perceken keresztül bámulták egymást pislogás nélkül. A levegő kezdett felforrósodni körülöttük, ami egyik fiúnak sem tetszett. Nagyon nem.
Louis próbált valami mosoly félét magára erőltetni, de inkább vicsorításnak tűnt, amit sértésnek vett Harry.
Hátrálni kezdett, majd maga elé köpött és elment. Ezzel akarta Lou tudtára adni, hogy mennyire gyűlöli őt.


Az ablak előtt álló férfi nem értette, hogy most mi rosszat tehetett, de megharagudott Stylesra. Talán eszébe se jutott, hogy a mosolya eléggé… bunkónak tűnt.
Kicsit rosszul érezte agát, amikor meglátta Harry fején a szemfedőt. Tudta, hogy ő okozta neki a sérüléseket, amik az arcán voltak.
Túlságosan is tökéletesnek gondolta… el kellett valahogy csúfítania őt.


Lelkiismeret furdalása lett, amiért ilyen gondolatai támadtak Leonard mellett.
Leült az asztalhoz és válaszolt levelére.




„Kedves Leo,
Te is hiányzol nekem… Azt hittem elfelejtettél, de örülök neki, hogy tévedtem és végre megtudtam a pontos címedet. Ugyanúgy szeretlek én is téged, mint eddig!
Hogy felejthetném el azokat az emlékeket? Muszáj volt magamhoz nyúlnom annyira felizgattál, de korántsem volt olyan jó, mint ahogy te csináltad. Remélem hamarosan újra láthatlak és magamhoz ölelhetlek. Nem hiszem, hogy a katonák tudtak a viszonyunkról, mert nem néztek rám másképp, amikor elmentél. Lehet csak féltek… ki tudja?

Ne haragudj, hogy ilyen hanyag levelet kapsz tőlem, de te is tudod, hogy nem vagyok a szavak embere. (Biztos vagyok benne, hogy most mosolyogsz)

Oh, Leo… látni akarom a meztelen, tetovált tested és izmaid. Annyira hiányzik az érintésed és a csókod, hogy az valami hihetetlen! Minden nap egyre nehezebb nélküled, de rossz napom van, rád gondolok és sokkal jobb lesz!
Elszökni? Veled? Ez sosem volt kérdés!
Nagyon szeretlek Leonard!

Örök szerelmed,

Lou”

A levelet összehajtva a borítékba zárta és lemásolta a címet, amit kapott kopertán talált.
Levitte a levelek közé és gondosan elrejtette a lapok alá. Mosolyogva tért vissza a szobájába, de ami ott várta… teljesen letaglózta.

3. rész

Sziasztok!:)
Egy napos késéssel, de itt az új rész!:)
Jó olvasást kívánok hozzá!
Köszönöm az előző részhez érkező hozzászólásokat kivéve egyet. (ékezetek nélkül fogok írni bocsánat előre is.


Valamelyik nap erkezett egy hozzaszolas a 2.resz ala amit muszaj megemlitenem.
Koszonom, hogy azzal faradoztal amire nem kertelek meg.
Koszonom, hogy pontokba szedted azokat a dolgokat amikre valaszolhatok. Nem kelltet volna :D
1. Olyan szervezet nem letezett sosem. Kerlek szepen ez egy kitalalt tortenet. Jogom van olyan dolgokat bele irnom, ami kitalalt/ sosem letezett. :)
2. Tisztaban vagyok vele, hogy milyen hosszu idot kene megtenni azert, hogy valaki ezredes legyen. Mivel a batyam rendor. De akkor most SPOILEREZEK:) louis apukaja volt a legnagyobb ebben az AMERIKAI HADEROBEN(remelem nem banod, hogy tovabbra is ehhez a nevhez ragaszkodom:)) Mivel Louis hasonlo kepssegekkel bir, mint az apja ezert ot neveztek ki a helyere,de ezert magasabb rendfokozatot kellett kapnia. Ezert viselkedik ilyen "szivtelenul", ridegul annak erdekeben, hogy ne sugjanak ossze a katonak a hata mogott olyat peldaul, hogy "nem erdemelte meg". Ezert bizonyit!
De ez kesobb derult volna ki. De koszonom, hogy bele kotottel, mint mondtam ez egy KITALALT tortenet:)
3. Szerintem ez meg mindig az EN kepzeletemre van bizva.:)
4. Nem tudom mennyire emlekszel a datumra de a 2. Vilaghaboru kornyeken jatszodik. Remelem tudod, hogy abban az idoben, minden harcra kesz ferfit behivtak aki meg abban az evben betoltoti a 18. Elet evet illetve ha a csaladjaban az apa nem harc kepes. Koszonom szepen ismetelten:)
5. Ez nem is igazi pont :)
Koszonom meg egyszer, talan forditanek ra tobb idot is, ha nem nevtelenul irtad volna.
Csak annyit szeretnek mondani, hogy a kesobbiekben csak akkor ird le az ilyesfajta "epitojellego kritikadat" ha EN kerlek ra.
De mivel ez az 5 pontod ertelmet vesztette, nem szeretnek tobbet foglalkozni vele.

Jó olvasást szeretnék kívánni még egyszer!:)
Iratkozzatok fel, ha tetszett és kommenteljetek!:)

Dóri xx

Izzadt, fáradt teste már alig bírta a kiképzést, amit az ifjú újonc kapott társaival. A nap hétágra sütött, a hőmérséklet körülbelül 25 foknál járhatott. A katonák több kilométeres futáson voltak túl, de a neheze még hátra volt. A percenkénti negyven fekvő és a hatvan felülés eléggé lefárasztotta az embert, ráadásul végig Louis hangját hallották az egész bázison.
Eléggé kemény erőnléti képzést kaptak azon a napon Harry Stylesék.
Mindenkiről patakokban folyt a víz, Louis pedig folyamatosan a fiatal fiút figyelte és sorolta a hibáit, majd újra kezdette vele az egészet.

Harry gyenge karjain már látszott, hogy lassan összeesik, de be akarta bizonyítani: Igenis helye van a többiek között!
Louis szemeiben ismeretlen érzelmek jelentek meg, de nem sokáig engedte őket láttatni, főleg nem Harry előtt.
Erősen hajába markolt, szinte már megtépte rövidre vágott fürtjeit és a föld felé nyomta a fejét.
Az ifjú összeesett a hirtelen jött súly miatt és a tüdeje tele ment homokkal a hirtelen lecsapódás miatt.
Gondolatban már megölte párszor Tomlinsont, de nem tehetett semmit bármennyire is szeretett volna. Az imént említett csak hangosan nevetett a fürtös megviselt arcán.
Mindenkit kirázott a hangjától a hideg.
Harry fel akart állni, de acélbetétes bakancsával rátaposott a hátára az ezredes.

- Basszad meg! – sziszegte fogai között és visszarogyott a földre.
Utálta, hogy ilyen gyenge volt.
Louis egy pillanatra lesokkolt, mert nem hitte volna, hogy egyszer is vissza mer, majd szólni neki.
Térdre kényszerítette a fekvő fiút hajánál fogva és leguggolt elé. Szemei vérben forogtak a hirtelen jött dühtől.

- Hogy mit mondtál?- ijesztően rekedtes hangja volt.

- Azt. Hogy. Baszd meg!- tartott szünetet minden egyes szó után, mintha különálló mondatok lettek volna és a végén félre köpött egyet.

Louis mély levegőt vett.

- Minden katona menjen a lőtérre gyakorolni. – ordította és még jobban elveszítette a türelmét mikor senki sem mozdult. – Megtagadjátok a parancsot vagy elindultok?- hangja rémisztően rideg volt, mintha gyilkolni készülne.

Lassan megindult a tömeg és Niall vetett egy aggódó pillantást Harryre, majd tovább ment.
Haját hátrahúzva kényszerítette Stylest, hogy a jéghideg, általában érzelem mentes szemeibe nézzen, amiben most harag látszódott.

Fölényesen elmosolyodott, miközben végig nézett homokkal borított arcán az előtte térdelőnek és adott neki egy tenyeres pofont, amitől a fiú elfordította a fejét.
Váratlanul érte a fájdalmas ütés.

- Ismételd el még egyszer! – erősebben markolta tincseit az újoncnak, szinte már tépte a fejbőrét.

- Mi van nem hallasz? Baszd meg. – elvigyorodott, de mosolya nem volt az igazi, mivel eltorzította fejét az arccsontjára mért ütés. Újra arcán csattant a keze, de most egy kicsivel erősebben.

Harry felnyögött a fájdalomtól és jobb szemét már alig tudta nyitva tartani a sok ütéstől, de kibírta anélkül, hogy összeesett volna, ezért bántalmazója talpra állította.
Fájdalom nyílalt minden egyes porcikájába, ahogy kihúzta magát ezzel Louis felé kerekedett magasságával. Lenézett rá és kárörvendő mosolyra húzta a száját, miközben újra megismételte a trágár kifejezését, amiért az első ütést kapta. Nem kellett sokat várni, a következő pillanatban a parancsnok hasba vágta az újoncot és kicsit összerogyott. Erősen vállaiba markolt és irritálóan közel hajolt arcához.

- Ha még egyszer vissza mersz szólni nekem… gondoskodni fogok róla, hogy szívesebben kívánd a halált, mint az életet!- rálökött egyet és a lőtér felé vette az irányt.
A lassan felnőttkorba lépő fiú arcán megjelent egy vigyor, de a rajta éktelenkedő sebektől felszisszent. Életében először bátornak és vakmerőnek érezte magát… olyannak amilyen még sohasem volt.

Időbe telt neki, hogy újra fel tudjon állni és a többiek után menjen, de megcsinálta. Szemeiből megpróbálta eltüntetni a kitörni készülő könnyeit, hogy mindenki elhiggye, ő nem tört meg.

Niall elképedve nézte társát, ahogy feléjük sétált mosollyal az arcán és nem érdekelte, hogy a szakaszból mindenki őt bámulta. Louisra vigyorgott, aki lesokkolva figyelte őt és nem értette, mi lett ez a hirtelen magabiztosság. Harry remek színész volt. Sikeresen el tudta hitetni mindenkivel, hogy mennyire erős és megtörhetetlen, pedig félt.
Félt Louis Tomlinsontól.

Idegesen csapkodta a szekrényajtaját és beleütött a falba is párszor. Elképesztően dühös volt magára, amiért megint vér tapadt a kezére. Ráadásul az ő vére…

- De még is mit tehettem volna? Elvesztettem a fejemet. – gondolta magában Lou.

Elvégre senki se beszélhetett így vele! Ő csak megmutatta neki, hogy mi jár a tiszteletlenségért.
Hirtelen sorra támadták az emlékek és újra lejátszódott előtte minden. Ahogy a keze csattan az arcán, majd az ökle összesen hétszer. Ahogy eltalálja a szemét az egyik ütés, majd gyomorszájba is veri, és a fiú összerogy. Fájdalmas nyögései még mindig visszhangoztak a fejében. Összeszorította a szemét és próbált lenyugodni mielőtt újabb dühkitörései lennének.

Eközben a gyengélkedőn fertőtlenítették Harry sebeit és Niall végig mellette maradt. Annyi kérdése lett volna Tomlinsonnal kapcsolatban, de hirtelen egy sem jutott eszébe. Az egész annyira zavaros volt.

- Most már tudod miért hívják…- körülnézett, majd közelebb hajolt és suttogni kezdett. – Lelketlen Louis Tomlinsonnak.

Erre csak értetlenül összeráncolta a szemöldökét és felszisszent a fájdalomtól. A nővérke rosszallóan rázta a fejét, de próbált vonzóan az ifjúra nézni, aki rá sem hederítve hallgatta a történetet.

- Hidegvérrel képes volt megölni valakit?- elsápadt és félelme még nagyobbra nőtt.

- Az apja miatt lett ilyen… ha még élne, az öreg biztos büszke lenne rá. Bár… azóta kicsit megingott a katonaság, de nem nagyon beszélhetünk erről. A végén még mi is úgy járunk, mint te. – suttogta a szöszi és talán Harry most először látott félelmet a szemeiben.

- Ugyan, alapból utál engem! – sóhajtott.

Bár nem volt benne biztos, hogy ez a sóhajtás azért volt, mert már elege volt belőle vagy esetleg, mert szomorú volt ez miatt. Talán mindkettő?
Ki tudja mi fájhatott neki jobban: Az ütések vagy az, hogy Ő ezt tette vele?

2. rész

Sziasztok!:)
Hatalmas nagy boldogsággal töltött el a 17(!!) feliratkozó és a 13 hozzászóló! Pedig az még csak az első. rész volt! Mi lesz a többi rész után? Annyira imádlak titeket és mindent nagyon szépen köszönök!
Iratkozzatok fel, kommentáljatok és pipáljatok továbbra is!
Jó olvasást!

Dóri xx

Harry fáradtan feküdt az ágyában és nehezen vette a levegőt. Gyenge, sebekkel teli teste teljesen elfáradt. Lábaiba próbált egy kis erőt gyűjteni, hogy legalább az ebédet ne hagyja ki, ha már a reggeliről lekésett a büntetés miatt.

Amikor fel akart állni szemeiben könnyek jelentek meg, mert testének minden részébe fájdalom nyílalt. Gondolatai az ezredes körül forogtak, de nem jó értelemben.
Gyűlölte.
Utálta, hogy megalázta, kegyetlen volt vele és miatta még reggelizni se tudott, pedig igen is fontos szerepet játszott egy katona életében a táplálkozás.
Körbenézett, és amikor meggyőződött, hogy más nem tartózkodik a szobában, kivette a párnahuzatból, a papájától örökölt zsebóráját és megnézte az időt.
Tízperc múlva dél.
Ha enni akar, akkor most kell erőt vennie magán és elindulnia az étkezőbe.
Minden egyes fájdalmas lépése után, csak nőtt a gyűlölete Louis iránt, bár tudta… ő is felelős volt a kapott büntetés miatt. Megígérte magának, hogy soha többé nem fog elkésni és bebizonyítja mindenkinek, hogy hiába ő a legfiatalabb, leggyengébb újonc, de ő lesz a legerősebb és a legbátrabb katona!

Kenyér, valami konzerves trutymó, talán babfőzeléknek lehetne mondani és víz. Csak ennyi járt a növésben lévő fiúnak. Az elején csak tologatta a tányérján lévő zöldséget, majd fintorogva a szájához emelte és összeszorított szemekkel bekapta, végül lenyelte.
Harry kezdett zavarban lenni, amikor megérezte, hogy valaki nézi őt. Lassan felnézett, szemeivel a férfit kereste, aki pontosan szemben ült vele, pár asztallal arrébb a magasabb rendfokozattal rendelkezők között.

Végig futott a fiatal fiú arcán az undor és a félelem, de nem szakította meg a szemkontaktust.
Louis önelégült vigyorral az arcán figyelte az újoncot és egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Az egész olyan… hátborzongató volt.
Harry úgy érezte az ezredes a fejébe lát és olyan volt az egész, mintha folyamatosan azt kántálná, hogy: „Meg fogom keseríteni a napjaidat!”

Styles hirtelen félrenyelt és hangos köhögésbe kezdett. Próbálta elmulasztani az ivással, de az sem segített. Leült mellé egy szőke hajú, talán nála egy évvel idősebb fiú és hátba veregette.

-Köszönöm. – dörzsölte mellkasát. – Harry vagyok. Harry Edward Styles. – nyújtotta jobbját a megmentője felé.

- Niall James Horan.- kedvesen mosolygott, bár próbált egy kis keménységet is a hangjába vinni. – Sajnálom a reggel történteket. Tudod… a parancsnok nem szereti a pontatlanságot.

Az ifjú nem hitte volna, hogy talál magának egy barátot itt bent, a bázison. Na jó, talán kicsit túlzás lett volna rögtön így hívni őt. Nevezzük inkább csak társnak.
Hiszen ő volt az egyetlen, aki odament Harryhez és a segítségnyújtás után vele is maradt.

Hiába beszélt hozzá a szőke, amikor néha tekintetét Louisra vezette, olyankor képtelen volt másra figyelni. Az ezredes ugyanúgy rajta legeltette szemeit, amióta csak belépett az étkezőbe Styles.

Volt valami furcsa a parancsnokban, amit nem lehetett megmagyarázni. Legalább is ő még nem sejtette, hogy mi lehet az.

Louis amolyan… magának való típus volt. Egyforma ruhái mindig rendezettek voltak és zavarta, ha ugyanaz a nadrág van rajta ami tegnap. Ennek semmi értelme nem volt, hiszen tényleg ugyanolyanok voltak. Haja mindig tökéletesen a sapka alá volt simítva és a cipőjén se volt egyetlen egy folt sem. Elképesztően precíz volt. Niallnek igaza volt abban, hogy nem szereti a pontatlanságot.
Arca kezdett borostásodni, de elképesztően jól állt neki. Kék szemei alatt nem húzódtak sötét karikák ellentétben a többiekkel, akik mellette foglaltak helyet.
Tökéletes volt.

Harry megijedt a gondolataitól, ezért bocsánatot kért Nialltől és a tálcáját a helyére vitte, majd visszasietett abba az épületbe, amit az itt tartózkodásának ideje alatt, szobának kell hívnia a többi katonával együtt.

Eközben Lou szórakozottan ült a székében és legszívesebben felnevetett volna, de nem tehette. Viccesnek találta a helyzetet és megmelengette a szívét, hogy ezt váltotta ki az újoncból, de ugyanabban a pillanatban dühös is lett. Érzelmeit megpróbálta elnyomni sikertelenül, ezért felpattant helyéről, majd vissza vitte a tálcáját. Olyan gyorsasággal szedte a lábait az udvar felé, mintha parancsot teljesítene. Gondosan betekerte kézfejét egy gézzel, ügyelve arra, hogy bütykeire elengedő kötés kerüljön.
Püfölni kezdte a homokzsákot, amit direkt erre a célra felhasználva akasztották ki a falra.
Gondolatai folyamatosan a barna hajú és zöldszemű srác körül forogtak, az ő fejét képzelte a zsákhelyére.

Nem tudta megmagyarázni, miért érzett ekkora gyűlöletet a nála pár évvel fiatalabb fiú iránt, de nem is akarta. Talán félt az igazságtól, ezért is rejtette el maga elől a választ.
Az ég újra beborult, percekkel később le is szakadt. A 12. és a 7. szakasz rendezett sorban vonult ki az udvarra, hogy erőnlétükön fejlesszenek.
Alparancsnokuk, Liam szaladt oda a homályos gondolkodású fiúhoz. A zsák mögé állt és megtartotta neki.

- Elárulod mi a baj?

Louis gyilkos tekintetével nézett a nála jóval magasabb férfira és csak dühösebb lett, mert termetéről Harry jutott eszébe.
Türelmesen várt a barna hajú és szemű alparancsnok, aki elég közeli viszonyban állt Tomlinsonnal. 

Elég hosszú legjobb barátságon vannak túl, így Liam mindent tudott róla, még olyat is, amit nem kellene.

- Ha nem mondod el, visszamegyek a szakaszomhoz!- sóhajtott és kiállt a zsák mögül.

- Nem látod, hogy nem szeretném elmondani?- idegesen fújta ki a levegőt és még egy utolsót beleütött a „célpontjába”.

- Remélem nincs köze, ahhoz a gyerekhez, akit reggel megszívattál. – lemondóan megrázta a fejét és visszatért feladatához.

Liam túlságosan is jó emberismerő volt. Esélytelennek bizonyult bármit is eltitkolni előle.

Ezért is tartotta a legidegesítőbb, még is a legjobb emberének Louis.

Körülbelül másfél órát töltött kint az udvaron azzal, hogy a zsákot püfölte és miután megunta, visszament a saját erődjébe.
A géz, amivel a kezét bekötötte vörös színben úszott a homokzsákra mért sok ütéstől.
Felszisszent, amikor kezeit berakta a hidegvíz alá és akármennyire is kellemetlen érzés volt a számára, kicsit még is örült, hiszen kiverte egy kis időre a fejéből Harry Stylest