6. rész

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy több, mint 2 hetet késett az új rész, de nyaralok az unokahúgommal, de jövőhéten már újra itthon leszek és megpróbálom heti rendszerességgel hozni a részeket.
Nagyon örülök, hogy gyarapodott a feliratkozók száma (28) és az oldal megjelenítés száma is lassan eléri a +3000 látogatót. Köszönöm az előző részhez érkezett 11 pipát és a 2 hozzászólást.
Ha tetszett ez a rész akkor, iratkozzatok fel, pipáljatok és szóljatok hozzá.
Jó olvasást kívánok!

Dóri xx

-Miért nem pihensz katona?- állt a zsák mögé, hogy ne lengjen ki rámért ütések miatt.

Harry nem válaszolt, rá se nézett csak püfölte tovább és próbált nagyobb erőt kifejteni, ami fizikailag lehetetlen volt már.
Az ifjú katona nem értette, hogy miért váltott kedvesebb hangnemre a célpontja mögött álló felettese. Az is összezavarta, amit a mellkasában érzett. Most a gyűlölet mellé társult valami, ami megmelengette a szívét. Talán a kedves, lágy hangja, amivel hozzászólt? Hiszen olyan rég kapott kedves szavakat bárkitől is. Utoljára a családjától, akikre fájó búcsút kellett vennie, hiszen lehet, hogy soha többé nem látja őket, még ha a katonai helyzetük jobb, mint bárki másé.

- Engedélyt kérek a megszólaláshoz katona! Nyugodtan válaszolhat. - ez az idegesítő magázódás, mintha olyan sok évvel lenne nála idősebb.

Harry továbbra sem válaszolt, ami eléggé feldühítette a parancsnokot. Az ifjú ezt észrevette és lassan abba hagyta az ütlegelést.

- Nem akarok pihenni.

Csak ennyit mondott és már ment is át a kiképzőpálya másik felére. Látszólagosan nem akart vele társalogni.
Kicsit ügyetlenül ugrotta át az akadályokat vékony lábaival, bár a teste sem volt sokkal vastagabb.

Louis a szemét forgatva odasétált hozzá könnyű léptekkel és figyelni kezdte az akadálypályán ügyetlenkedő fiút.

- Amikor ugrasz, akkor a lábaidra helyezd a súlyt, ne testből ugorj. – próbált tanácsokat adni.

Harrynek nem tetszett, hogy Louis affektáló hangját hallja, de eleget tett kérésének és bekellett vallania... igaza volt a fiúnak. Könnyedén átugrotta az akadályokat.
Következett a szögesdrót alatti kúszás, ami elég lassan ment Stylesnak.
Louis lefeküdt mellé és megmutatta neki, hogy a lábaival segítsen rá a kúszásban, ne csak kézzel mozogjon.
Kezdte már idegesíteni egy kicsit a fiatalabb fiút, hogy mindenben bele köt, de végül is csak segíteni akart nem?

- Miért segítesz nekem?- leült inkább a földre.

Louis próbálta visszafogni magát, hogy ne szóljon be neki, mert letegezte őt. Szerette, ha a katonák megadják neki a tiszteletet.

Igazából ő sem tudta megmagyarázni miért, de próbált jobb viszonyba kerülni a fiúval. Talán a vezérezredes váratlan látogatása és a fenyítő szavai miatt? Ezt csak ő tudhatta.

Louis leült mellé és arcát figyelte. Szépen gyógyultak a fiú sebei, de azért láthatóak voltak még.
Magában kicsit elmosolyodott az ügyes bal- és jobb horgai által okozott sebeken. Eléggé szép ütések voltak azt meg kell hagyni.
Harry eközben várta a választ, de a hosszú csend után már nem volt benne biztos, hogy a fiú meghallotta. Viszont egyre jobban frusztrálta, hogy Louis feltűnően bámulja. Kicsit kezdte zavarban érezni magát és inkább elfordította a fejét.

- Nem voltam valami kedves veled. Pedig segítenem kellett volna neked, hogy utolérd a többi katonát, ahogy más újoncok is tették. – végre választ kapott a kérdésére.

- Remélem nem várod el, hogy megköszönjem. – mondta Harry. – Elrendezted az arcom elég rendesen a semmiért igazából.

Louisnak leesett, hogy az ifjú még mindig haragszik rá… jogosan. Felkapta a vizet Harry flegma viselkedése miatt és szájával megint előbb cselekedett, mint gondolkodott volna.

- Kapd be a faszomat Styles. Normálisan beszéltem most veled, akkor meg minek hisztizel? Olyan vagy, mint egy lány. Folyton csak nyavalyogsz. – fakadt ki belőle.

- Dehogy kapom be. – ugrott fel a helyéről. – Nem vagyok buzi, se kislány.

A „buzi” szó hallatán Louis és felpattant és farkas szemet nézett Harryvel. Nagyon rossz ötlet volt kiejteni ilyet a száján, de már nem vonhatta vissza. Tomlinson rálökött egy erőset, majd a falhoz nyomta.

- Na, mi van buzikám magadra vetted?- vigyorgott és próbálta eltolni magától Lout. - Talán van még hely az arcomon, ami érintetlen. Oda üss, kérlek!- hangja egyre gúnyosabb volt.

- Nem vagyok buzi. Soha többé ne használja ezt a szót! Erkölcstelen és undorító. – visszatért a magázódáshoz.

Louis kivételesen nem ütötte meg a rajta gúnyolódó fiút, sőt ami még inkább meglepő dolog, hogy fogta magát és csak simán a szobája felé sétált.

- Pont te beszélsz itt erkölcsökről?- kiáltott utána Harry.

Nem foglalkozott vele.
Alig várta, hogy magára zárhassa az ajtót és őrjöngjön, de útközben összefutott Liammel. Próbált csak simán elhaladni mellette, de megállította és próbálta szóra bírni.
Payne látta rajta, hogy nagyon maga alatt van, ami nem vall Louisra. Berángatta őt a szobájába és leültette az ágyra.

Liam szobája otthonosabb volt, mint bármelyik másik. Mindig takarított és rendben tartotta a dolgait, még családi képek is lógtak a falon. Mindenen látszott, hogy jó családban nőtt fel.



- Megint a Styles kölyök csinált valamit igaz?- sóhajtott és leült vele szemben egy székre. - Lou ugye nem bántottad?

- Nem bántottam, de azt kellett volna!- hangja sértett és bánatos volt. – Lebuzizott Liam. - sóhajtott.

Payne elsápadva nézett a fiúra és sajnálta őt. Sajnálta, mert tudta jól, hogy Louis ilyen téren nagyon érzékeny. Átült társa mellé és vigasztalóan átölelte. Ez a jelenet nagyon édes… lett volna, ha nem két katona csinálta volna ezt.
Mindkettőjüknek furcsa volt ez az elérzékenyült pillanat, mert amióta itt vannak és Leo elment, nem kaptak semmilyen szeretetet senkitől.

- Lementem hozzá, hogy segítsek neki edzeni, megmutattam mit, és hogy csináljon, aztán megkérdezte, hogy miért segítek neki. Bocsánatot kértem tőle, elmondtam neki, hogy innentől kezdve úgy viselkedek vele, mint a többi újonccal. – sóhajtottam. – Aztán elkezdett flegmázni, mondtam neki, hogy kapja be a farkam, amiért nem tud normálisan hozzám szólni és itt kezdődött a buzizás…

Lehajtotta a fejét és a földet kémlelve próbálta túl tenni magát ezen az egészen, de nem ment.
Liam idegesen sóhajtott egyet és ő is nagyon megharagudott a fiúra. Tudta jól, hogy a köztük lévő feszültséget csak is ők ketten tudják megszüntetni, de mindketten nagyon makacsok.
Ha az egyik bocsánatot kér, a másik tuti bunkó lesz.
Nem igaz, hogy két felnőtt… vagyis az egyik hamarosan felnőtt férfi nem tudja megoldani és elásni a csatabárdot. Olyanok voltak, mint a gyerekek, akik nem tudják megoldani egymás közt a vitát, így a szüleik avatkoznak bele és ennél a szituációnál Payne lesz az apa.
Remélem, ha háborúra kerül a sor, akkor nem az érzéseiket helyezik előre, hanem a hazájukat.
Láttam Loun, hogy más is nyomassza ezen kívül.


- Szerinted… sejti azt, hogy meleg vagy?- sóhajtott Liam.

5.rész

Sziasztok!
Tudom egy hetet elcsúsztam, de váratlanul közbe jött egy "nyaralás". Nem szeretném ezt kifejteni...
Remélem nektek jól telik a nyár és nem haragszotok rám.
Próbálom pontosan hozni a részeket, de nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmas nyaram lesz.
Iratkozzatok fel és szóljatok hozzá, ha tetszett:)
Jó olvasást kívánok!:)

Dóri xx

„A levelet összehajtva a borítékba zárta és lemásolta a címet, amit kapott kopertán talált.
Levitte a levelek közé és gondosan elrejtette a lapok alá. Mosolyogva tért vissza a szobájába, de ami ott várta… teljesen letaglózta.”


Hirtelen haptákba vágta magát és tisztelegni kezdett az előtte álló ember előtt. Az őszes hajú férfi viszonozta Louis köszöntését, majd kimért léptekkel elé állt.

- Az imént értesültem, hogy súlyosan megvert egy itteni katonát és megalázta a társai előtt. Az illető neve Harry Styles. Az apja halála óta már rég nem használjuk az erőszakos fenyítő módszereket! – hangja kemény és barátságtalan volt.

- Uram én…- kezdte volna kimenteni magát a helyzetből, de meg kellett állnia.

- Nem adtam engedélyt a megszólalásra katona!- üvöltött, majd körbe sétálta a szobát és barátságosabb hangon szólalt meg. – Nézd Louis, te vagy az egyik legjobb köztünk, de nem a legjobb! Kedvellek, kérlek ne rontsd el az ilyen viselkedéseddel ezt. – ismételten a szemébe nézett, majd halk és vérfagyasztó hangon beszélt a fiúhoz ezután. – Mert egy szavamba kerül és visszakerülsz a többi puhány közé és súrolhatod a házam padlóját reggeltől estig. – félelmet keresett Tomlinson szemeiben, de nem talált semmit. Tekintete érzelmetlen volt. – Értve vagyok?

- Engedélyt kérek a megszólalásra, Uram!- hangja halk volt. Nagyon halk…

- Az engedélyt elutasítom. A viszont nem látásra, mert remélem ez többet nem fordul elő!- fegyelmezett, markáns lépteivel kilépett a szobából, ezzel magára hagyva Louist.

Kezeivel megtámaszkodott az íróasztalán és mély levegőket vett. Nem mutatta ki, de félt. Hiszen maga a vezérezredes jött el hozzá, hogy figyelmeztesse.
Tarkójára hidegvizet folyatott és próbált lenyugodni egy kicsit, hogy legalább a légzése visszaálljon.
Egyedül egy dolgon járt az agya folyamatosan: Besúgó van köztük. Hiszen honnan tudhatta volna Hugo, hogy bántalmazta Harryt? Senki se mer ellene fordulni, vagyis ebben már nem volt olyan biztos. Mi van, ha az a Styles gyerek köpött? Vagy az új barátja Niall? Mármint az egyetlen „barátja”. Nem a szöszi biztos, hogy nem… túlságosan is fél tőle.

Nem is értem, hogy lehet katona az ilyen, de az elmúlt hónapokban minden egészséges embert behívtak. – gondolta Louis

Mindenki várta, hogy vége legyen már a II. Világháborúnak. Németország, Lou nézetei szerint már hanyatlik, a japánok se támadják meg Amerikát a vereségük után. Hamarosan vége lesz az öldöklésnek és akkor boldog és nyugodt élete lehet, majd Leoval.
A családja mindig is elfogadta a másságát, mások előtt pedig titkolta.

-Remélem, majd egyszer Amerikában elfogadják a homoszexualitást.

Régen Leonarddal a terepszemlén kicsit túl mentek a kapott területeken és találtak egy szép, jól eldugott családi házat. A falra felakasztott képeken egy öreg házaspár szerelmes tekintetével találták szembe magukat. Valószínűleg már meghaltak, mert eléggé kihaltnak tűnt a hely akárhányszor elmentek oda. Azok az ágyak sokkal kényelmesebbek voltak, mint az itteniek.

- Emlékszem, úgy viselkedtünk, mintha házasok lennénk és Leo volt a „feleség”, én pedig szerető férj. – vidáman gondolt vissza a régi szép emlékekre… mintha már ezer éve lett volna, hogy utoljára látta szerelmét.

Érzései nem múltak el a fiú iránt csak kicsit halványultak talán a távolság miatt, de bízott abban, hogy amikor visszatér kedvese minden olyan lesz, mint régen.

Gondolatait megzavarták az ablaka alól jövő nyögések és hangos ütések. Oda sétált és végig nézett a magas, izzadt fiún és nem tudta levenni róla a szemét. Harry a mai nap is eljött, hogy gyenge testét erőssé tegye és bizonyítson mindenkinek, hogy igen is van helye a katonaságban.

Izmai megfeszültek a karján minden egyes mozdulat után és keze megremegett a becsapódásnál. Szürke atlétája és haja úszott az izzadságban, de még így is rendkívül vonzotta magához Louist, aki bűnösnek érezte magát a gondolatai miatt. Lelkiismeret furdalása lett, mikor Leonardra gondolt és közben Harryt figyelte. Leonak soha sem voltak ennyire igézően zöld szemei vagy olyan telt ajkai, esetleg… az egész. Lou lassan kezdte jobbnak találni az újoncot, mint szíve választottját. Nem akart ezzel foglalkozni, el akarta űzni a fejéből ezeket a gondolatokat, ő csak Leonardra akart gondolni, aki vár rá és egy nap újra találkozni fognak! Csak azért támadnak piszkos ötletei Harryvel szemben, mert már régen volt férfival. Hiszen utálta őt.
Utálta Harry Edward Stylest és legszívesebben már megásatta volna vele a sírját, de nem tehette.

A csapzott fiú érezte, hogy ismételten őt bámulja az ezredes, de nem nézett fel rá. Tudta, ha megteszi, akkor találkozik a tekintete Louis zord tekintetével. Harry kicsit tartott tőle, de nem ez volt az első ok, amiért nem akarta rajta kapni a kukkoláson.
Őszintén szólva szerette, ha Lou foglalkozik vele. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de jól esett neki. Persze, ezt nem a bántalmazásokra értette. Sokkal jobban fájt a lelkének, mint a testének, mert sosem tudta elviselni, ha valaki utálta őt. Ráadásul az okát sem értette nála, elvégre a sorakozóról többet nem késett el, próbálta legjobb tudása szerint csinálni a gyakorlatokat, de az ezredes unszimpátiája továbbra sem enyhült.

Gondolkozott már azon, hogy egyszerűen csak elé áll és kerekperec megkérdezi tőle, hogy még is mi a baja vele.
De nem tehette… Louis rangja kizárta az efféle lehetőségeket.
Semmi ötlete nem volt már, így azt sem tudta, hogy miként szüntesse meg az utálatát vele szemben.

Percekkel később léptek hangos zajára lett figyelmes, de nem fordult meg. Talán érezte, hogy ő az és ezért nem tette, vagy csak nem érdekelte már senki sem.