2. rész

Sziasztok!:)
Hatalmas nagy boldogsággal töltött el a 17(!!) feliratkozó és a 13 hozzászóló! Pedig az még csak az első. rész volt! Mi lesz a többi rész után? Annyira imádlak titeket és mindent nagyon szépen köszönök!
Iratkozzatok fel, kommentáljatok és pipáljatok továbbra is!
Jó olvasást!

Dóri xx

Harry fáradtan feküdt az ágyában és nehezen vette a levegőt. Gyenge, sebekkel teli teste teljesen elfáradt. Lábaiba próbált egy kis erőt gyűjteni, hogy legalább az ebédet ne hagyja ki, ha már a reggeliről lekésett a büntetés miatt.

Amikor fel akart állni szemeiben könnyek jelentek meg, mert testének minden részébe fájdalom nyílalt. Gondolatai az ezredes körül forogtak, de nem jó értelemben.
Gyűlölte.
Utálta, hogy megalázta, kegyetlen volt vele és miatta még reggelizni se tudott, pedig igen is fontos szerepet játszott egy katona életében a táplálkozás.
Körbenézett, és amikor meggyőződött, hogy más nem tartózkodik a szobában, kivette a párnahuzatból, a papájától örökölt zsebóráját és megnézte az időt.
Tízperc múlva dél.
Ha enni akar, akkor most kell erőt vennie magán és elindulnia az étkezőbe.
Minden egyes fájdalmas lépése után, csak nőtt a gyűlölete Louis iránt, bár tudta… ő is felelős volt a kapott büntetés miatt. Megígérte magának, hogy soha többé nem fog elkésni és bebizonyítja mindenkinek, hogy hiába ő a legfiatalabb, leggyengébb újonc, de ő lesz a legerősebb és a legbátrabb katona!

Kenyér, valami konzerves trutymó, talán babfőzeléknek lehetne mondani és víz. Csak ennyi járt a növésben lévő fiúnak. Az elején csak tologatta a tányérján lévő zöldséget, majd fintorogva a szájához emelte és összeszorított szemekkel bekapta, végül lenyelte.
Harry kezdett zavarban lenni, amikor megérezte, hogy valaki nézi őt. Lassan felnézett, szemeivel a férfit kereste, aki pontosan szemben ült vele, pár asztallal arrébb a magasabb rendfokozattal rendelkezők között.

Végig futott a fiatal fiú arcán az undor és a félelem, de nem szakította meg a szemkontaktust.
Louis önelégült vigyorral az arcán figyelte az újoncot és egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Az egész olyan… hátborzongató volt.
Harry úgy érezte az ezredes a fejébe lát és olyan volt az egész, mintha folyamatosan azt kántálná, hogy: „Meg fogom keseríteni a napjaidat!”

Styles hirtelen félrenyelt és hangos köhögésbe kezdett. Próbálta elmulasztani az ivással, de az sem segített. Leült mellé egy szőke hajú, talán nála egy évvel idősebb fiú és hátba veregette.

-Köszönöm. – dörzsölte mellkasát. – Harry vagyok. Harry Edward Styles. – nyújtotta jobbját a megmentője felé.

- Niall James Horan.- kedvesen mosolygott, bár próbált egy kis keménységet is a hangjába vinni. – Sajnálom a reggel történteket. Tudod… a parancsnok nem szereti a pontatlanságot.

Az ifjú nem hitte volna, hogy talál magának egy barátot itt bent, a bázison. Na jó, talán kicsit túlzás lett volna rögtön így hívni őt. Nevezzük inkább csak társnak.
Hiszen ő volt az egyetlen, aki odament Harryhez és a segítségnyújtás után vele is maradt.

Hiába beszélt hozzá a szőke, amikor néha tekintetét Louisra vezette, olyankor képtelen volt másra figyelni. Az ezredes ugyanúgy rajta legeltette szemeit, amióta csak belépett az étkezőbe Styles.

Volt valami furcsa a parancsnokban, amit nem lehetett megmagyarázni. Legalább is ő még nem sejtette, hogy mi lehet az.

Louis amolyan… magának való típus volt. Egyforma ruhái mindig rendezettek voltak és zavarta, ha ugyanaz a nadrág van rajta ami tegnap. Ennek semmi értelme nem volt, hiszen tényleg ugyanolyanok voltak. Haja mindig tökéletesen a sapka alá volt simítva és a cipőjén se volt egyetlen egy folt sem. Elképesztően precíz volt. Niallnek igaza volt abban, hogy nem szereti a pontatlanságot.
Arca kezdett borostásodni, de elképesztően jól állt neki. Kék szemei alatt nem húzódtak sötét karikák ellentétben a többiekkel, akik mellette foglaltak helyet.
Tökéletes volt.

Harry megijedt a gondolataitól, ezért bocsánatot kért Nialltől és a tálcáját a helyére vitte, majd visszasietett abba az épületbe, amit az itt tartózkodásának ideje alatt, szobának kell hívnia a többi katonával együtt.

Eközben Lou szórakozottan ült a székében és legszívesebben felnevetett volna, de nem tehette. Viccesnek találta a helyzetet és megmelengette a szívét, hogy ezt váltotta ki az újoncból, de ugyanabban a pillanatban dühös is lett. Érzelmeit megpróbálta elnyomni sikertelenül, ezért felpattant helyéről, majd vissza vitte a tálcáját. Olyan gyorsasággal szedte a lábait az udvar felé, mintha parancsot teljesítene. Gondosan betekerte kézfejét egy gézzel, ügyelve arra, hogy bütykeire elengedő kötés kerüljön.
Püfölni kezdte a homokzsákot, amit direkt erre a célra felhasználva akasztották ki a falra.
Gondolatai folyamatosan a barna hajú és zöldszemű srác körül forogtak, az ő fejét képzelte a zsákhelyére.

Nem tudta megmagyarázni, miért érzett ekkora gyűlöletet a nála pár évvel fiatalabb fiú iránt, de nem is akarta. Talán félt az igazságtól, ezért is rejtette el maga elől a választ.
Az ég újra beborult, percekkel később le is szakadt. A 12. és a 7. szakasz rendezett sorban vonult ki az udvarra, hogy erőnlétükön fejlesszenek.
Alparancsnokuk, Liam szaladt oda a homályos gondolkodású fiúhoz. A zsák mögé állt és megtartotta neki.

- Elárulod mi a baj?

Louis gyilkos tekintetével nézett a nála jóval magasabb férfira és csak dühösebb lett, mert termetéről Harry jutott eszébe.
Türelmesen várt a barna hajú és szemű alparancsnok, aki elég közeli viszonyban állt Tomlinsonnal. 

Elég hosszú legjobb barátságon vannak túl, így Liam mindent tudott róla, még olyat is, amit nem kellene.

- Ha nem mondod el, visszamegyek a szakaszomhoz!- sóhajtott és kiállt a zsák mögül.

- Nem látod, hogy nem szeretném elmondani?- idegesen fújta ki a levegőt és még egy utolsót beleütött a „célpontjába”.

- Remélem nincs köze, ahhoz a gyerekhez, akit reggel megszívattál. – lemondóan megrázta a fejét és visszatért feladatához.

Liam túlságosan is jó emberismerő volt. Esélytelennek bizonyult bármit is eltitkolni előle.

Ezért is tartotta a legidegesítőbb, még is a legjobb emberének Louis.

Körülbelül másfél órát töltött kint az udvaron azzal, hogy a zsákot püfölte és miután megunta, visszament a saját erődjébe.
A géz, amivel a kezét bekötötte vörös színben úszott a homokzsákra mért sok ütéstől.
Felszisszent, amikor kezeit berakta a hidegvíz alá és akármennyire is kellemetlen érzés volt a számára, kicsit még is örült, hiszen kiverte egy kis időre a fejéből Harry Stylest