5.rész

Sziasztok!
Tudom egy hetet elcsúsztam, de váratlanul közbe jött egy "nyaralás". Nem szeretném ezt kifejteni...
Remélem nektek jól telik a nyár és nem haragszotok rám.
Próbálom pontosan hozni a részeket, de nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmas nyaram lesz.
Iratkozzatok fel és szóljatok hozzá, ha tetszett:)
Jó olvasást kívánok!:)

Dóri xx

„A levelet összehajtva a borítékba zárta és lemásolta a címet, amit kapott kopertán talált.
Levitte a levelek közé és gondosan elrejtette a lapok alá. Mosolyogva tért vissza a szobájába, de ami ott várta… teljesen letaglózta.”


Hirtelen haptákba vágta magát és tisztelegni kezdett az előtte álló ember előtt. Az őszes hajú férfi viszonozta Louis köszöntését, majd kimért léptekkel elé állt.

- Az imént értesültem, hogy súlyosan megvert egy itteni katonát és megalázta a társai előtt. Az illető neve Harry Styles. Az apja halála óta már rég nem használjuk az erőszakos fenyítő módszereket! – hangja kemény és barátságtalan volt.

- Uram én…- kezdte volna kimenteni magát a helyzetből, de meg kellett állnia.

- Nem adtam engedélyt a megszólalásra katona!- üvöltött, majd körbe sétálta a szobát és barátságosabb hangon szólalt meg. – Nézd Louis, te vagy az egyik legjobb köztünk, de nem a legjobb! Kedvellek, kérlek ne rontsd el az ilyen viselkedéseddel ezt. – ismételten a szemébe nézett, majd halk és vérfagyasztó hangon beszélt a fiúhoz ezután. – Mert egy szavamba kerül és visszakerülsz a többi puhány közé és súrolhatod a házam padlóját reggeltől estig. – félelmet keresett Tomlinson szemeiben, de nem talált semmit. Tekintete érzelmetlen volt. – Értve vagyok?

- Engedélyt kérek a megszólalásra, Uram!- hangja halk volt. Nagyon halk…

- Az engedélyt elutasítom. A viszont nem látásra, mert remélem ez többet nem fordul elő!- fegyelmezett, markáns lépteivel kilépett a szobából, ezzel magára hagyva Louist.

Kezeivel megtámaszkodott az íróasztalán és mély levegőket vett. Nem mutatta ki, de félt. Hiszen maga a vezérezredes jött el hozzá, hogy figyelmeztesse.
Tarkójára hidegvizet folyatott és próbált lenyugodni egy kicsit, hogy legalább a légzése visszaálljon.
Egyedül egy dolgon járt az agya folyamatosan: Besúgó van köztük. Hiszen honnan tudhatta volna Hugo, hogy bántalmazta Harryt? Senki se mer ellene fordulni, vagyis ebben már nem volt olyan biztos. Mi van, ha az a Styles gyerek köpött? Vagy az új barátja Niall? Mármint az egyetlen „barátja”. Nem a szöszi biztos, hogy nem… túlságosan is fél tőle.

Nem is értem, hogy lehet katona az ilyen, de az elmúlt hónapokban minden egészséges embert behívtak. – gondolta Louis

Mindenki várta, hogy vége legyen már a II. Világháborúnak. Németország, Lou nézetei szerint már hanyatlik, a japánok se támadják meg Amerikát a vereségük után. Hamarosan vége lesz az öldöklésnek és akkor boldog és nyugodt élete lehet, majd Leoval.
A családja mindig is elfogadta a másságát, mások előtt pedig titkolta.

-Remélem, majd egyszer Amerikában elfogadják a homoszexualitást.

Régen Leonarddal a terepszemlén kicsit túl mentek a kapott területeken és találtak egy szép, jól eldugott családi házat. A falra felakasztott képeken egy öreg házaspár szerelmes tekintetével találták szembe magukat. Valószínűleg már meghaltak, mert eléggé kihaltnak tűnt a hely akárhányszor elmentek oda. Azok az ágyak sokkal kényelmesebbek voltak, mint az itteniek.

- Emlékszem, úgy viselkedtünk, mintha házasok lennénk és Leo volt a „feleség”, én pedig szerető férj. – vidáman gondolt vissza a régi szép emlékekre… mintha már ezer éve lett volna, hogy utoljára látta szerelmét.

Érzései nem múltak el a fiú iránt csak kicsit halványultak talán a távolság miatt, de bízott abban, hogy amikor visszatér kedvese minden olyan lesz, mint régen.

Gondolatait megzavarták az ablaka alól jövő nyögések és hangos ütések. Oda sétált és végig nézett a magas, izzadt fiún és nem tudta levenni róla a szemét. Harry a mai nap is eljött, hogy gyenge testét erőssé tegye és bizonyítson mindenkinek, hogy igen is van helye a katonaságban.

Izmai megfeszültek a karján minden egyes mozdulat után és keze megremegett a becsapódásnál. Szürke atlétája és haja úszott az izzadságban, de még így is rendkívül vonzotta magához Louist, aki bűnösnek érezte magát a gondolatai miatt. Lelkiismeret furdalása lett, mikor Leonardra gondolt és közben Harryt figyelte. Leonak soha sem voltak ennyire igézően zöld szemei vagy olyan telt ajkai, esetleg… az egész. Lou lassan kezdte jobbnak találni az újoncot, mint szíve választottját. Nem akart ezzel foglalkozni, el akarta űzni a fejéből ezeket a gondolatokat, ő csak Leonardra akart gondolni, aki vár rá és egy nap újra találkozni fognak! Csak azért támadnak piszkos ötletei Harryvel szemben, mert már régen volt férfival. Hiszen utálta őt.
Utálta Harry Edward Stylest és legszívesebben már megásatta volna vele a sírját, de nem tehette.

A csapzott fiú érezte, hogy ismételten őt bámulja az ezredes, de nem nézett fel rá. Tudta, ha megteszi, akkor találkozik a tekintete Louis zord tekintetével. Harry kicsit tartott tőle, de nem ez volt az első ok, amiért nem akarta rajta kapni a kukkoláson.
Őszintén szólva szerette, ha Lou foglalkozik vele. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de jól esett neki. Persze, ezt nem a bántalmazásokra értette. Sokkal jobban fájt a lelkének, mint a testének, mert sosem tudta elviselni, ha valaki utálta őt. Ráadásul az okát sem értette nála, elvégre a sorakozóról többet nem késett el, próbálta legjobb tudása szerint csinálni a gyakorlatokat, de az ezredes unszimpátiája továbbra sem enyhült.

Gondolkozott már azon, hogy egyszerűen csak elé áll és kerekperec megkérdezi tőle, hogy még is mi a baja vele.
De nem tehette… Louis rangja kizárta az efféle lehetőségeket.
Semmi ötlete nem volt már, így azt sem tudta, hogy miként szüntesse meg az utálatát vele szemben.

Percekkel később léptek hangos zajára lett figyelmes, de nem fordult meg. Talán érezte, hogy ő az és ezért nem tette, vagy csak nem érdekelte már senki sem.