1.rész

Sziasztok!:)
Megszeretném a csoporttagoknak köszönni, hogy már az elején ekkora bizalmat adtak nekem!:)
Jó olvasást szeretnék kívánni nektek!:)
Kommentbe kérem a véleményetek és iratkozzatok fel, mert a csoportot hamarosan inaktívvá teszem!:)
Jó szórakozást!

Dóri xx

Szakadó esővel és a nap elhaló fényével köszöntötte az időjárás Amerika 1945 szeptemberét.  A száraz talaj pillanatok alatt vált puhává és lucskossá. A többméteres drótkerítéseket próbálta a szél kiszakítani a helyéről, sikertelenül. A hőmérséklet kezdett 10 fok alá csökkenni, az eső kicsit alább hagyott és a nap is néha elő tűnt. Még se bizonyult a helyzet annyira kilátástalannak.
Pontosan öt órakor megszólalt a reggeli kűrt és a katonáknak kevesebb, mint három percük volt felöltözni és az udvara rohanni. Az emberek csak úgy kapkodták magukra a ruhát, majd beágyaztak és már futottak is ki a sáros udvarra. Mindenki szakaszokba rendeződött és pár másodperc múlva megjelent egy markáns fiatalember, akit az idei évre neveztek ki a négyes szakasz parancsnokának és az Amerikai haderő Ezredesének.
Háta mögé rejtette a kezét miközben sétált a mozdulatlan emberek előtt, majd katonásan feléjük fordult és dobbantott egyet.

- Szakasz, sorakozó!- kiabálta el magát és megnyújtotta az első szó „a” betűjét.

Mindenki haptákba vágta magát és a semmibe meredtek. Hatalmas volt ennél az embernél a fegyelmezettség. Mindenki félt tőle és úgy hívták a vérfagyasztó történeteikben a katonák, hogy: „Lelketlen Louis Tomlinson”.
Hogy miért is kapta ezt a jelzőt? Az a szóbeszéd járta, hogy bárkit képes volt hidegvérrel megölni vagy megkínozni csak, hogy információt szedjen ki a túszból, illetve megleckéztesse a fegyelmezetlen kadétokat.

- Szakasz, pihenj! Létszám olvasás!- jelentette ki érdes, reszelős hangon és kezét nyújtotta a papírért.-Adams, Ali, Allen, Anderson, - minden név után elhangzott a „jelen, Uram!” mondat, viszont Tomlinson-nak meg kellett állnia.

Egy késve érkező Újonc hangos futólépteivel elnyomta a parancsnok hangját, aki figyelmesen és elképedve követte az eseményeket, majd a fiú beállt a helyére és kifújta a levegőt, amikor azt hitte megúszta az egészet. Ám Louis, felé vette az irányt és megállt pár méterrel előtte.

- Lépjen ki a sorból katona!- szólította fel az ifjút normális hangerővel, ő pedig nagyot nyelve előre lépett és vigyázzállásba vágta magát.

A parancsnok centikre állt meg tőle és a képébe hajolt idegesítően, majd lenézően elmosolyodott. Végig nézett az újonnan érkezett katonán és ridegen bámult a szemébe.

- Mi a neved?- meglepően kedves hangon szólalt meg.

- Ha-Harry Styles uram!- nagyot nyelt és nem nézett a parancsnok szemébe. Noha nem azért, mert a férfi másfél fejjel kisebb volt nála hanem, mert nem tehette.

- Nos Harry, miért késtél?- furcsán nézett ki a helyzet, hogy Tomlinsonnak kicsit lábujjhegyre kellett állnia, hogy testével is megfélemlítse a még kiskorúnak mondható fiút.

- Nem találtam a nadrágom uram!- kicsit bátrabb volt a hangja már.
Louis párszor fanyar mosollyal végig nézett rajta, majd a szemébe bámult és minden érzelem eltűnt az arcáról.
Eléggé… félelmetes volt.

- Ha meg kell védeni a hazánkat, akkor is késni fogsz, mert a nadrágodat keresed?- hirtelen felordított és néhány csepp nyál Harry arcán landolt, aki összerezzent. – Válaszolj Újonc!

- Nem… uram!- gyorsan hozzátette a megszólítást, miután megtalálta a saját hangját és látszott arcán, hogy elsápadt.

Az ezredes csak bólintott és visszaküldte a helyére, majd végig nézett a tömegen és mindenkiben kihűlt a levegő, lélegezni is alig mertek.
Lassan újra elővette a papírt, majd folytatta a felolvasást, de Styles nevét aláhúzta, majd behúzott neki egy csíkot.
Ha egy katona három vonalat összegyűjt, 4 napos fogdára küldik, jobb esetben. Harrynek ez volt az első napja az Amerikai katonaságnál és már is rossz pontra tett szert.

- Szakasz, vigyázz!- végig nézett a tömegen, majd szemei újra Harryre tévedtek. – Styles, ide mellém most!

Harry katonalépésekben átszelte a köztük lévő távolságot és megállt mellette. Louis elismerően ránézett, majd újra a katonáira nézett komoly arccal.

- Szakasz jobbra át és indul!- lassan megszokták az emberek az ordítását.

Pár perc alatt mindenki betévedt az erődökbe, majd az ebédlőbe siettek.
Tomlinson a figyelmét az újoncnak szentelte már és a földre kényszerítette.

- 100 fekvő Styles, majd irány az akadálypálya végül 10 perc futás!- utasította és türelmetlenül nézett rá.

- De uram! Mi lesz a reggelimmel?- felkapta a fejét a földön fekvő ifjú és a parancsnok szemeibe nézett. Nem kellett volna.

- Nem engedtem meg, hogy beszéljen! Kezdjen neki vagy különben az ebédről is lemondhat!- hangja ijesztően rideg volt.

A kadétnak nem volt más választása, teljesítenie kellett a parancsot.
Louis figyelmesen figyelte a fiút, akinek barna frissen vágott rövid hajába belekapott az szél és ugyan nem látta, de zöldszeme a könnyektől csillogott. Bedobták őt rendesen a mély vízbe.
Louis is érezte, hogy megint rosszra fordul az idő. Barna, a megengedetten hosszútincsei a sapka alatt lengedeztek.  Szürkéskék szemét zavarta a szél, ami magával hozott pár csepp figyelmeztető jelet, hogy zápor közeleg. Úgy tett mintha nem tudná, hogy esni fog és tovább nézte a szorgosan fekvőtámaszozó Harryt, miközben hangosan számolt, bár néha elismételte újra a számot, ha Tomlinson úgy vélte nem érte rendesen a földet az orra.

- Na, most megtanulod, hogy hol a helyed. - gondolta magában a szívtelen férfi.

Lassan áttértek az akadálypályára és az izmatlan, nádszálvékony fiúcskának hibátlanul kellett teljesíteni és újra kellett kezdenie, ha elakadt kúszás közben a szögesdrótok alatt. Hiába sértették fel újra és újra a testét, végig kellett csinálnia. Fáradt lábai megcsúsztak a falon, amit át kellett másznia. Legalább 6 méter volt.
Fájdalmas és lélektipró egy óra alatt sikerült teljesítenie, majd az épületeket kellett körbefutnia, miközben Louis jót nevetett magában azon, hogy mennyi sebet szerzett és mennyire kimerült a 17 éves fiúcska.

Lábait már alig tudta kocogó iramban szedni. Égett a talpa, az izzadság keveredett könnyeivel és csípték a szemét. Már is szegényen élő szüleire gondolt, akik aláírták a lapot, hogy katonának mehessen a fiúk és szidni kezdte őket, majd Louis is eszébe jutott és villámokat szórt rá a szemeivel.
Embert ilyen gyorsan és ennyire még sosem utált meg.
Abban a pillanatban eldöntötte, hogy nem fogja ezt hagyni.

- Ezt még nagyon visszakapod Tomlinson!- hajolt térdeire és nehezen suttogta maga elé a szapora légvétele miatt.