10. rész

Sziasztok!:)
Elnézést a késésért, közbe jött betegség, műtét és emelett ihletem se nagyon volt, de most nagyon elkaptam a fonalat, már a 11. rész jár az eszembe. (hú, de megváltozott a blogger😯)
Köszönöm a türlemeteket!
Imádlak titeket! ♥
Dóri xx


Az esőcseppek verdesték az ablakokat, Lou léptei visszhangoztak a kihalt folyosón, amely a betegszoba felé vezetett... Harryhez.

Óvatosan próbálta kinyitni a vasajtót, hogy ne keltsen feltűnést, de még is éles, nyikorgó hangot hallatott.
Végig sétált az ágyak között, majd megállt Stylesnál, aki édesen szuszogott.
Vajon mit álmodhat?
Kiről? Louról? Róluk? Vagy arról a lányról, akinek levelet írt?
Igen, Louis erről is tudott.
Sokszor elolvasta azokat az irományokat, amiket Harry kapott, de sose lett átadva neki. Tomlinson minden levelet elrejtett előle. Minden borítékot, amit Styles küldött haza, eltette. Nem adatta fel, soha.


Eléggé gonosz és önző dolog volt tőle, de magáénak akarta ezt a hetero fiút, bár tisztában volt vele, hogy ettől a nézetei még nem változnak meg.

Végig nézett sebes, falfehér arcán, hosszú szempilláin, tökéletes szemöldökén és göndörödő fürtjein. Telt ajkaira egy pillantást se mert vetni, hiszen tudta, így képtelen lenne megölni.

Bicskáját elővéve, egy pillanatra elmerült gondolataiban, majd megrázva fejét, gyilkos tekintettel meredt a fiúra és nyakához szorította az éles tárgyat, majd elvette onnan. Pillanatokkal később, újra a nyaki ütőerének feszült a penge.
Louis Tomlinson most először hezitált, egy gyilkosság elkövetése előtt.

Meghozta a döntést, megöli a titkon szeretett fiút, hogy ne érezze magát bűnösnek, Leoval való kapcsolata miatt. Ez badarság, mert tudja, hogy az a mérhetetlen lelkiismeret furdalás, hiányérzet és bűntudat, amit akkor érezne, ha gyilkosa lenne tiltott szerelmének, megölné.

Keze, már mozdult volna a nyaka felé, mikor nyöszörögni kezdett az alvó fiú.

- Lou...- suttogta álmában Harry.

Ez az egyetlen egy szó, képes volt mindent megváltoztatni benne. Képtelen volt megtenni, képtelen volt megölni, hiszen ettől az egyszavas mondatától melegség költözött a szívébe.

Miért van rá ekkora hatással a fiú? Hiszen, semmi rendkívüli sincs benne.

Ő maga, az egész lénye a különleges.


A kést, amilyen gyorsan csak tudta, zsebre vágta és még egyszer utoljára ránézett a fiúra. Sebes ajkai szinte hívogatták az övét, mintha csak táncra kérték volna fel, amit nem fogadhatott el. Közel hajolt hozzá és lehunyta a szemét, így próbálta kontrollálni kitörni készűlő vágyait.


Harry lassú légvételei simogatták azokat a kemény ajkakat, amik lassan megérintették az ő csókolni való száját. A levegő forróvá vált és a két fiú egybe forrt, mintha egymásnak teremtették volna őket, mintha haza találtak volna... otthont leltek a másikban.


Nem tartott édes bűnük pár másodpercnél tovább, de Louist még is ellepte az önfeledt boldogság. Az előbb még meg akarta ölni, most pedig megcsalja barátját, egy alvó fiúval?

Fogalma se volt, hogy mitévő legyen. Tudta, hogy nem helyes, amit most csinált, de ugyan már... Miért neveznénk bűnnek, egy ilyen csodálatos dolgot?


Harrynek megremegett a szempillája, amitől Louis gondolkodás nélkül felpattant és halkan kiosont a szobából, de mielőtt becsukta volna az ajtót visszanézett tiltott szerelmére.
Mosolyogva indult aludni, de amint tett egy lépést, megtorpant és falfehérré változott.

- Mióta vagy itt?